Tragikus fordulatot vett annak a férfinek az ügye, aki megölte őt és testvéreit terrorizáló, brutális anyját, P. Szilviát. Sz. Botond ugyanis az ítélet előtti napon a vonat elé ugrott és meghalt Budapesten.

Elgázolt a vonat egy embert

Szerdán reggel halálra gázolt a Kőbánya-Kispestről Székesfehérvárra tartó vonat egy férfit, aki a töltésre felmászva, a bokros területről ugrott ki a közeledő járat elé. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Anyja megölésével gyanúsították

A férfi olyan súlyosan sérült, hogy azonnal meghalt. Az áldozat zsebében nemcsak a Botond nevére szóló iratokat találták meg, hanem a férfi lábára szerelt nyomkövetőt is. Kiderült, a férfinak másnap bírósági tárgyalása lesz, mert édesanyja megölésével gyanúsítják.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Párnával fojtotta meg anyját

Sz. Botond 17 éves korában megfojtotta egy párnával várandós édesanyját, P. Szilviát, majd az asszony holttestét a ház melletti emésztőgödörbe dobta. A férfi csak évekkel később bukott le, az ügyészség pedig 10 év büntetést kért rá.  

Terror alatt tartotta gyermekeit

Az eset Tóalmáson történt. Amikor kiderült Botond szörnyű tette, az egész település a férfi mellé állt. Kiderült, hogy Szilvia valóságos terror alatt tartotta fiát és hat testvérét.

A férfi beismerte, hogy megölte anyját

A helyiek szerint ütötte, verte őket, összetörte a házuk berendezését és a gyerekekkel elviselhetetlenül kegyetlen volt. Botond korábbi tárgyalásán szó nélkül beismerte tettét.

Testvéreit és magát akarta megvédeni

Azt azonban tagadta, hogy előre eltervezte volna anyja megölését. Ügyvédje szerint is csak saját magát és testvéreit akarta megmenteni a szenvedéstől.

Itt történt az eset

Volt apósa is a fiúnak drukkolt

A meggyilkolt nő volt apósa, Botond egyik féltestvérének nagypapája is azért drukkolt, hogy a férfit felmentse a bíróság. „Az unokám is gyűlöli az anyját, nem csoda, ha a fiú nem bírta tovább” – mondta a nő halála kapcsán.

Ítéletet hirdettek volna

Az anyjával végző férfi ügyében csütörtökön, a vonattragédia másnapján mondtak volna ítéletet. A bírónő a tárgyaláson bejelentette, hogy mi történt a vádlottal. A férfi ügyét a rendőrség vizsgálja, de már közlekedési baleset miatt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ha segítség kell!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Kiemelt kép: illusztráció