Az Operettszínház, valamint a 200 első randi című sorozat színészétől, Sándor Pétertől megválik a budapesti teátrum – írta az Operettszínház hivatalos oldala. Mint az a közleményből kiderült, a 35 éves színészt a megnyilvánulásai és a viselkedése miatt rúgta ki a színház.

Szerződést bontottak

„A Budapesti Operettszínház Sajtókommunikációs Osztálya közli, hogy a színház szerződést bont Sándor Péter művész úrral. A Budapesti Operettszínház a szerződésbontást a színház vezetése és Sándor Péter között zajlott, végül eredménytelenül zárult egyeztetések okán eddig nem hozta nyilvánosságra” – írja közleményében a színház. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Tehetségesnek tartják

„Kiss-B. Atilla főigazgató úr személyesen is nagyra értékeli Sándor Péter kiemelkedő énekesi és színészi kvalitásait, amit az is bizonyít, hogy lehetőséget adott számára, hogy ismét a Budapesti Operettszínház színpadára lépjen, és az elmúlt években számos műfajban főszerepek sorának megformálását bízta a művészre” – tudatta a hírt a színház.

Méltatlan viselkedés

„Sándor Péter az utóbbi időben a színház falain belül tett megnyilvánulásainak tartalma és hangneme bármely más színházban elfogadhatatlan lenne, ahogyan a Budapesti Operettszínházban is védhetetlen, ezért a fenti indokok alapján a színház vezetése úgy döntött, hogy jelenleg nem kíván együtt dolgozni Sándor Péterrel”.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Ezekben a darabokban játszott

Sándor Péter az István a királyban, a Monte Cristo grófjában, A Pendragon – legendában, Szegény Dzsoni és Árnikában és a János vitézben látták az Operettszínház színpadán.

Petíciót indítottak

„PETIció! Sándor Pétert kérjük vissza az Operettszínházba” címmel petíciót indított egy héttel ezelőtt a fővárosi teátrum egyik nézője, miután többedmagával azt tapasztalta, hogy kedvencük, Sándor Péter nem szerepel a színház márciusi és áprilisi előadásaiban.

Húzónév volt

„Jelenleg az egyik legnagyobb húzónév a színházban, sok embert vonz be. Csodálatos hangjával és remek színészi játékával kivívta a nézők őszinte szeretetét, rajongását” –írták a kezdeményezésben.

Hiba lenne elküldeni

Akkor még azt írták, hogy megítélésünk szerint hiba lenne az Ő elengedése. „Szeretnénk Sándor Pétert viszontlátni a Budapesti Operettszínház színpadán! Reméljük, a színháznak fontosak a nézők, és pozitív lesz kérésünk elbírálása.” – követelik a nézők. Többen azt írták, miatta járnak az Operettszínházba. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Sándor Péter – Forrás: Facebook/Sándor Péter