A májusban elhunyt Szilágyi István Brüsszelben élő unokája unokája, édesanyjával hosszú idő után először tért haza Magyarországra.

Első útjuk azonnal a temetőbe vezetett, hogy leróhassák kegyeletüket a színész sírjánál, majd a nagymama, Jolika néni otthonához indultak, azonban a találkozás már nem úgy sikerült, ahogy szerették volna.

A fiú számára különösen nehéz volt az elmúlt időszak, ugyanis Szilágyi halála után másik nagypapáját is elveszítette. Mindössze egyetlen nagyszülője maradt, akit átölelhet, Joli néni, akivel hosszú hónapok óta nem beszélhetett Nándi, hiszen mobilján képtelenség elérni, míg a Budapesten élő barátok arról számoltak be nekik, nem tudnak bejutni az özvegyhez. Nándiéknak azonban ez sikerült, Joli néni pedig széles mosollyal az arcán, örömmel üdvözölte régen látott családtagjait – számolt be az eseményekről a Blikk.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

– Ölelt, puszilt, boldog volt, hogy ott vagyunk. Elmentünk a közeli cukrászdába, ahol elmondta a mama, hogyan telnek a napjai, hogyan érzi magát. Apa egyik régi barátja – aki szinten velünk volt – a kapcsolattartó, beszélt már vele, és üzent is a mamának, aki nagyon meglepődött a hírek hallatán, mert eddig semmilyen információ nem jutott el hozzá a fiával kapcsolatban. Pár bizalmas dolgot sikerült elmondanunk a mamának, ám sajnos nem tudtunk sokáig beszélgetni – emlékezett vissza Nándi.

Nem sokkal azt követően, hogy a család tagjai megbeszélték, mi is történt azon a végzetes napon, betoppantan az özvegy Jolika néni segítői és helyet foglaltak a rokonok között, hiába kérlelték őket, hogy távozzanak.

– Megdöbbentő és felháborító volt, amit történt. Számomra akkor derült ki, hogy van egy fiatalkorú srác, aki beköltözött a mamához, apa szobájába. Az idősebb férfi pedig döntés elé állította a mamát: válasszon közte és köztünk, miközben kiabálva sértegetett, többek között idiótának nevezett minket – mesélte hitetlenkedve a fiú, akinek édesanyja, Kolli is csak kereste a szavakat.

– Minket kért számon, hogy miért nem segítettünk eddig. Szerettük volna normálisan elmondani, hogy például amikor korábban István fia börtönben volt, a párom járt hozzájuk fát vágni, hogy tudjanak fűteni. Éreztük, hogy amíg ezek a számunkra idegenek ott vannak, nem tudunk a mamával nyugodtan beszélni – mesélte a nő, aki fiával hazáig kísérte a meghatott Joli nénit és percekig ölelkezve búcsúzkodtak.

– Nem elég, hogy a magát biztonsági embernek nevező férfi azt mondta, a mamát a saját rokonaitól is meg kell védeni, amikor mentünk el, fotókat készített rólunk és az autónkról, míg a segítő órákkal később a közösségi oldalán azt állította, ki akarjuk semmizni a mamát, aki csak azért tartott velünk, mert megfélemlítettük – bosszankodott Nándi, aki nem érti, miért támadják őt és a családját. – Ez mind hazugság! Nem akarunk mi semmit, csak a mamát biztonságban tudni. Én viszont tényleg megijedtem, olyan fenyegetően léptek fel ellenem. Egyedül nem is mernék többet odamenni…

Feljelentést fog tenni a család

Szilágyi István volt menyét nagyon megviselte a látogatás: A nő úgy érzi, Joli néni segítője valótlan dolgokat állít a családjáról, ráadásul jogtalanul osztja meg a képeiket a közösségi oldalán, ezért úgy döntött, megteszi a szükséges jogi lépéseket.

– Az a férfi megsértette a személyiségi jogainkat, amikor hazudott rólunk, és közzétette a ház biztonsági kamerájának felvételeit. Elég ideig tűrtük a mocskolódást, jogi úton veszünk elégtételt mindenért – jelentette ki Kolli.