Noha jogerős bírói ítélet mondja ki ennek az ellenkezőjét, ám a jelek szerint mindez nem volt akadály ahhoz, hogy átvegye lovagkeresztjét. Renner Erika a mai napig orvosi és lelki segítségre szorul a történtek miatt.

Rangos elismerést kapott

Megkapta a magyar érdemrend lovagkeresztje polgári tagozatát Dr. Nyulasi Tibor orvos, aki a Renner Erika elleni támadás egyik orvosszakértőjeként a többiektől eltérő álláspontot képviselt – írja a hvg.hu. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Furcsa szakvélemény

A szakember azzal vált ismertté, hogy 2017-ben az elkövető ügyvédje egy újabb bizonyítási indítvánnyal állt elő nem sokkal az ítélethirdetés előtt. Ebben csatolt egy olyan véleményt, ami ellentmondott a Zacher Gábor és Molnár Miklós által előzőleg előadottaknak.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Meghökkentő állítások

Ez a vélemény pedig a most kitüntetett Nyulasi Tiboré volt. Egy nyilvános jegyzőkönyvben egyébként azt állította, hogy nem az elkövetéshez használt tűt foglalta le a nyomozóhatóság. Ám nem csak ez volt az egyedüli, finoman szólva is furcsa megállapítása.

Akár lehetett kamillatea is

Egy 2018-as Magyar Narancs cikkben például az olvasható, hogy az orvos képes volt azt leírni, hogy a kábultságból ébredő nő valamilyen forró folyadékkal (akár kamillateával is) leforrázhatta magát. Ráadásul eme megállapításnak a szakmán belül semmiféle visszhangja nem volt.

Vagy bármilyen forrázás

Sőt: egy, a Telex birtokába került jegyzőkönyv szerint az orvos azt is vitatta, hogy Renner Erika életveszélyes állapotba került a támadás következtében. Továbbá abban is kételkedett, hogy sérüléseit egyáltalán lúg okozta – nem pedig forrázás.

A lúg, mint életre „veszélytelen” anyag

Sőt, azt is kétségbevonta, hogy a lúg képes volt egyáltalán életveszélyes állapotot előidézni. Ennek már csak azért is volt jelentősége, ugyanis az elkövetőt életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondták ki bűnösnek.

Ezzel indokoltak

A kormányzati oldalra feltöltött hivatalos indoklás szerint Nyulasi Tibor „a közszolgálatban végzett több mint négy évtizedes kimagasló szakmai és vezetői tevékenysége elismeréséül” vehette át az elismerést Pintér Sándor belügyminiszter javaslatára Novák Katalin államfőtől.

Aljas támadás

A nagy visszhangot kiváltó eset majdnem napra pontosan tíz éve történt. 2013 március 12-én Bene Krisztián, a Budai Irgalmasrendi Kórház akkori főigazgatója ekkor támadta meg korábbi barátnőjét, Renner Erikát, amiért a nő szakított vele.

Éveket kellett várni, mire elítélték

Betört a lakásába, megkötözte, majd intim testrészét és annak környékét lúggal locsolta le. A férfit összesen hatszor ítélték el, mivel a büntetőügy rengeteg furcsaságot hordozott magában. Végül 2018-ban 11 évet kapott jogerősen, s örökre eltiltották az orvoslástól. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el..

(Kiemelt kép: Balogh Zoltán/MTI.)