Egy közösségi oldalon jött össze a férfi a prostival. Összejártak és amikor a férfi lelépett, a nő utána ment. Zaklatni kezdte őt és a családját, majd pénzt követelt. A férfinél betelt a pohár, otthon elmondott mindent, majd elment a rendőrségre. Most bűnügyi őrizetben van a követelőző nő.

A gyanúsított nő 2019 elején prostiként szexuális szolgáltatásait hirdette egy közösségi portálon. A sértett férfi 2019 januárjában felment a nőhöz, majd később több alkalommal is találkoztak. A férfi azonban 2019 márciusától nem akart többet felmenni a hölgyhöz, szakított vele.

Ezt a nő nem fogadta el és továbbra is folytatni akarta a kapcsolatukat. Miután a férfi ezt visszautasította, a nő telefonon többször felhívta telefonon a férfit és családtagjait is, akik már letiltották a nő telefonszámát.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ezt követően 2020 januárjában a nő anyagi gondokkal küzdött, ezért ismét hívogatni kezdte a férfit és sms üzeneteket is küldött neki, illetve személyesen megkereste ismerőseit, munkatársát is. Ennek során pénzt követelt a férfitől és azzal fenyegette, ha nem ad neki pénzt, akkor „golyó fog repülni a gyerekeinek a szobájába”, „meg fogja őt lőni”, valamint „pokollá teszi a az életét”.

A férfi 2020. január 22-én az esetről bejelentést tett a rendőrségen, majd találkozót beszélt meg a nővel a kért pénzösszeg átadása érdekében. A rendőrök a nőt a pénz átvétele közben tetten érték és elfogták.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. január 24-én az ügyészi indítvánnyal szemben bűnügyi felügyeletét és távoltartását rendelte el annak a nőnek, aki ellen a Gödöllői Rendőrkapitányság súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének kísérlete miatt folytat nyomozást.

Rossz vége lett tehát az internetes közösségi oldalon összejött románcnak, találkáknak. Régi mondás: soha se bízz meg abban, aki pénzt kér a szerelemért.

Kiemelt kép: illusztráció