A legfrissebb előrejelzések szerint hétfőtől napi egy méterrel emelkedik a Duna vízállása. Karácsony Gergely főpolgármester szeptember 16-án, hétfőn nulla órától minden budapesti szakaszon harmadfokúra, vagyis a legmagasabbra emeli az árvízvédelmi készültséget.

Rengeteg víz folyik át Budapest közepén

Régen látott árhullám éri el napokon belül Budapestet. A Duna vízgyűjtőjén esett hatalmas mennyiségű eső, nemsokára a magyar fővároson fog átfolyni. A védekezésért felelős Fővárosi Csatornázási Művek hétfőn megkezdi a Nánási-Királyok útja védvonal kulissza átjáróinak zárását és egy négy kilométer hosszú, egy méter magas és négy méter széles agyag háttöltés kiépítését. Az ideiglenes védmű építése miatt hétfőtől a Királyok útját lezárják a közúti forgalom elől. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Homokzsákok és mobilgát

Szentendrén előveszik a porosodó mobilgát darabjait és megkezdik annak összeszerelését. A térségben is nagyon magas vízállás várható. Szentendrén több utcán lezárnak, illetve homokzsákokkal fognak majd védeni, hasonlóan a Budapesten a Római-parthoz, vagy a Martitszigethez.

Lezárhatják a Margitszigetet is

A homokzsákok töltéséhez a 2013-as árvízi védekezés tapasztalatai alapján nagy teljesítményű gépeket használ a társaság. Az árvízi helyzet függvényében a jövő hét közepén lezárhatják a Margitszigetet a jármű- és gyalogosforgalom elől és a 11-es út egyes szakaszait a Dunakanyarban.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Lőttek a rakparton autózásnak is

Az alsó rakpartot várhatóan szeptember 17-én, kedden önti el a Duna. A rendezvény miatt a hétvégére egyébként is lezárt, belső pesti rakpartszakaszokat az árvíz levonulásáig nem nyitják újra. A pesti alsó rakpart többi részét, valamint a budai alsó rakpartot a Budapest Közút szeptember 16-án, hétfőn 20 órától teljesen lezárja. A rakpartokon már tilos a megállás, az ott parkoló autókat a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság a hétfői napon elszállítja.

Óriási víztömeg zúdul át a fővároson

A jelenlegi, jelentős bizonytalanságot hordozó előrejelzések szerint a folyó várhatóan a jövő hét második felében, nyolc métert meghaladó vízszint mellett tetőzik. 800 centiméteres vízállás fölött a védekezés sokkal intenzívebbé válik, ezért Karácsony Gergely főpolgármester szeptember 16-án, hétfőn nulla órától minden budapesti szakaszon harmadfokúra emeli az árvízvédelmi készültséget.

Bekavarhat az árvíz az ivóvízellátásba is

A Fővárosi Vízművek is megteszi a szükséges előkészületeket azért, hogy Budapest és a környező települések ivóvízellátásában ne okozzon fennakadást a Duna áradása. Megkezdődött az üzemeltetésben részt vevő kutak, gépházak és szivattyúk fokozott ellenőrzése, hogy azok a folyó emelkedő vízszintje mellett is biztonságosan működjenek. Az ivóvíz minőségét a Vízművek laboratóriuma folyamatosan ellenőrzi.

Közlekedési korlátozások lesznek

A Dunához közeli területek közösségi közlekedésében a jelenlegi előrejelzések alapján a jövő hét közepén minden bizonnyal szükség lesz korlátozásokra, ezek pontos terjedelmét és tartalmát a szakemberek a jövő hét elején tudják meghatározni. Az árvizi védekezés legfrisebb híreit mindig megtalálod nálunk, itt a Budapestkörnyéke.hu hírportálon.

Kiemelt kép forrása: MTI/Kovács Tamás