A Pest Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki miután hosszú ideig zaklatta volt élettársát, egy nap betört annak vecsési házába és meg akarta ölni. Hatalmas dulakodás alakult ki a konyhában, kés és pisztoly is előkerült. A férfi letartóztatásáról készült videót a cikkünk alján nézheted meg.

Élettársak voltak

Az elkövető férfi és a sértett nő korábban évekig élettári kapcsolatban élt, amelyből két gyermekük is született. Már a kapcsolatuk alatt is előfordult, hogy a férfi többször is bántalmazta a nőt illetve vitáik során össze is verekedtek. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Féltékeny férfi

A férfinek meggyőződésévé vált, hogy a nő megcsalja, ezért többször el is hagyta a nőt, de később mégis visszaköltözött vecsési otthonukba. 2022 februárjában azután – ismételt atrocitások miatt – a nő kérésére a férfi Budapestre költözött, de zaklató jellegű magatartásaival nem hagyott fel. A fenyegetései hatására a nő még egy riasztópisztolyt is beszerzett önvédelem céljából.

Fenyegetések

A férfi többször is megfenyegette a nőt azzal, hogy megszúrja illetve rágyújtja a házát. Egy ízben az utcán késsel is fenyegetőzött vele szemben, de volt, hogy bemászva a vecsési ingatlan kerítésén a zárt bejárati ajtón dörömbölve követelte a nőtől, hogy engedje be. Ezután azzal fenyegette meg a férfi a nőt, hogy agyonveri illetve felvágja egy késsel.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Betört a házba

2023. januárjának egyik reggelén a férfi átmászott a vecsési ingatlan kerítésén, majd berúgta a teraszajtót és behatolt a házba. A nappaliban a megrémült és sikítozó nőt megragadta, majd a kanapéra rántotta. 

Elővette a kést

Ezután ráfeküdt a hason fekvő nőre úgy, hogy közben nyakát nem engedte el, eközben elővette 7,5 cm pengehosszúságú bicskáját. A nő ellenállt és sikerül kiszabadítania magát, de menekülés közben elesett, így a férfi ismét elkapta és ráfeküdt. 

Gázfegyver

A dulakodás eredményeként a nő ismét kiszabadult és az önvédelmi célból már korábban elérhető helyen tartott gázfegyverét sikerült megszereznie. A férfinek azonban sikerült a nőt a támadás során egy ízben, nagy erővel, mellkasának bal oldalán, a hónaljvonalban megszúrnia. 

Arcon lőtte a férfit

A nő a gázfegyverrel egy alkalommal a férfi arcába lőtt, majd kihasználva a lövés férfira gyakorolt hatását elmenekült és az utcán járókelőktől kért segítséget.

Életveszélyes állapot

A szúrás következtében a nő életveszélyes állapotba került, halálának elmaradása kizárólag a kellő időben kapott orvosi ellátásnak köszönhető – áll az ügyészség szerkesztőségünknek küldött közleményében.

10 évet is kaphat

A Pest Vármegyei Főügyészség a férfivel szemben előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés bűntette és folytatólagosan, volt élettárs sérelmére elkövetett zaklatás bűntette miatt emelt vádat. Ha elítélik, 10 évet is kaphat. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Itt a férfi letartóztatásakor készült videó

Kiemelt kép: részlet a fenti videóból