Az Eurostat adatai szerint Magyarország rekordot döntött a júliusban mért 3,9 százalékos inflációval. Ráadásul vannak termékek, amelyek brutálisan, az átlag többszörösével drágultak. A gyümölcsök például átlagosan csaknem másfélszer annyiba kerülnek, mint egy évvel korábban.

A szakemberek az időjárást és a koronavírus-járványt okolják a gyümölcsök 44,9 százalékos drágulás miatt. Ledó Ferenc, a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke szerint 10 éve nem volt olyan tavaszi fagykár, mint idén, ezért lehet kevés gyümölcsöt szüretelni. 

A járvány miatt lezárt határokon nem érkezhettek hozzánk román és ukrán mezőgazdasági vendégmunkások sem, így kevesebb munkáskéz is akadt, és ezek mind-mind feljebb hajtották az árakat.

Nagyon felment az arany ára is, 24,5 százalékkal. Pedig általában minden veszélyhelyzet idején az emberek ritkábban vásárolnak aranyláncot. Jegygyűrűből pedig már csak azért sem fogyhatott sok az év első felében, mert a korlátozások miatt el kellett halasztani az esküvőket.

Az ékszerészek szerint nem a kereskedők emeltek árakat, hanem a világpiacon ment fel az ára, szintén a koronavírus miatt.

Az autók 12 százalékkal lettek drágábbak, pedig lényegesen kevesebb jármű fogy, mint a járvány előtt. A józan ész azt diktálná, hogy ilyenkor nem emelnek árat a gyártók és a kereskedők, hiszen ha valamiből kevesebb fogy, annak lemegy, de legalábbis nem változik az ára.

Legrosszabbkor jött azonban az Európai Unió környezetvédelmi előírása, amelynek következtében az autógyáraknak új, sokkal kevésbé szennyező motorokat kellett tervezniük és gyártaniuk rövid határidővel.

„Aki ezt nem teljesítette, óriási különadóra, büntetésre számíthatott, ezért a gyártók kénytelenek voltak kevésbé szennyező autókat fejleszteni, akár több milliárd eurós beruházással is, ami felvitte az árakat. Itthon ehhez hozzájött még a forintárfolyam, így állhatott elő az a helyzet, hogy a korábbi 3-4 millió forintos autók ára akár 1 millióval is emelkedhetett” – magyarázta Tóth Máté, a Blikknek  Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnökségi tagja.

Az élelmiszerek emelkedtek a leginkább

Ez a tíz termék került fel a top áremelkedés listájára

  • Gyümölcs 44,9
  • Ékszerek 24,5
  • Sertészsír 16,4
  • Párizsi, felvágott, kolbász 16,1
  • Szalonna 14,6
  • Cukor 14,5
  • Zöldség, burgonya 12,9
  • Húskonzerv 12,1
  • Személygépjármű (új) 12,1
  • Sertéshús 11,5

Kiemelt kép: illusztráció