Vasárnap délután brutális baleset történt az 1. kerületi Krisztina körút és Kuny Domokos utca találkozásánál. Egy Mercedes Actros szemétszállító sofőrje, miután begyűjtötte a hulladékot a Mercure Hotelben, a Kuny Domokos utcán haladt lefelé teherautójával. 

Balra kanyarodott a kukásautó

A kukásautó a Krisztina körúthoz ért, ahol a jelzőlámpák sárgán villogtak, ezért előrébb gurult, majd a Déli pályaudvar felől érkező néhány autót elengedte, utána meggyőződött arról, hogy villamos nem érkezik egyik oldalról sem, végül gázt adott és megkezdte a balra kanyarodást. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Telekom korábbi székházánál történt a baleset

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Bombaként csapódott az Audi a kukásautóba

Pár másodperccel később azonban egy Audi A6 nagy sebességgel a kukásautó bal oldalába rohant, majd aláfúródott úgy, hogy az Audi majdnem a B oszlopig eltűnt az Actros alatt. A kukásautó vezetője többször is elmondta, hogy nem látott más járművet a Déli pályaudvar felől, ami tényleg elő is fordulhatott, lévén az A6 sebességmérő órája 120 kilométeres sebességnél akadt ki.

Koponya és gerincsérülés

Az Audiban két, 30-40 év körüli férfi utazott, ők azonnal eszméletüket vesztették és beszorultak a roncsba. Koponya és gerincsérüléseket szenvedtek. A helyszínre érkező fővárosi hivatásos tűzoltók a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat irányításával először csörlő segítségével kihúzták a teherautó alól az Audit, majd megkezdték a roncsban rekedt két férfi kiszabadítását. 

Eltűnt az Audi teteje

Szétvágták a roncsot

Először mindkét oldalon elvágták az autó alvázát az első ajtó alatt, utána nyomóhenger segítségével a karosszériát visszatolták az eredeti pozíciójába. Közben elvágták az A és B oszlopokat, valamint leemelték mind a 4 ajtót, majd felhajtották a tetőt és hátradöntötték az üléseket, csak ezután tudták a sérülteket kiemelni és átadni a mentőknek. 

Részeg sofőr

Mindkét férfin emelt szintű légútbiztosítást hajtottak végre, levágták róluk a ruhát, majd mintegy egy óra elteltével tudták csak hőtartó fóliába helyezni és az Országos Baleseti Intézetbe szállítani a sérülteket. Az autóban talált nyomok és illatok alapján vélhetően ittas állapotban ültek az autóba, illetve egyikük sem használta a biztonsági övét, és noha a légzsákok így is kirobbantak, életveszélyesen megsérültek, a sofőr például mindkét lábán, többszörös nyílt törést szenvedett. 

Ennyi maradt az Audiból

50 métert repült

A szemétszállító vezetője nem sérült meg a balesetben. Az ütközés erejét jól érzékelteti, hogy az Audi a szállított szeméttel együtt nagyjából 14 tonnás teherautót feltolta a gyalogátkelőhely után lévő járdaszigetre, a második tengelyét az Audi kiütötte a helyéből, illetve a teherautó jobb oldalon található légtartályok az Audi első lökhárítójával együtt körülbelül 50 métert repültek, egészen a Magyar Telekom székháza előtti útszakaszig, ott értek földet.

Kimaradt villamosok

Az 56A villamos mintegy 4 órán keresztül a Széll Kálmán tér és a Móricz Zsigmond körtér között terelve, az Alkotás utcán közlekedett, a kimaradt szakaszon pótlóbuszok közlekedtek, de mivel a Krisztina körút mindkét irányban le volt zárva, a buszokat is elterelték. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Képek: BudaPestkörnyéke.hu/G.K.