Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt csütörtök este az újpesti Elem utca és Bécsi utca sarkán. Egy Skoda Fabia nagy sebességgel érkezett Rákospalota felől, miután előtte már tilos jelzésen áthaladt a Szerencs utcai vasúti átjárón.

Elrántotta a kormányt

A Bécsi utcához érve a sofőr, noha nem volt előtte forgalom, eddig ismeretlen okból áttért a bal oldalra. Szemből, a Rózsa utca felől egy Seat Toledo érkezett, ennek a sofőrje fékezett, a Skoda vezetője pedig balra rántotta a kormányt, hátha balról ki tudja kerülni a Seatot, de a Toledo így is a Skoda jobb hátuljának rohant. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Durván összetört a Skoda

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kigyulladt a Skoda

A Fabia az ütközéstől megcsúszott, felhajtott a járdára és nagy erővel frontálisan a sarkon álló épület, az Újpesti Erőmű falának csapódott, majd a motortere is kigyulladt.

Hátulról is csúnyán összetört a Skoda

Meghalt a sofőr

A Skodát vezető 32 éves férfi nem használta a biztonsági övét, ő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, az életét nem lehetett megmenteni. Mellette lány testvére utazott, a mentők és a tűzoltók emelték ki a roncsból, ő be volt kötve, így „csak” súlyosan sérült, a hatóságok tudtak is vele kommunikálni.

Alig maradt valami az autóból

Vezetéstől eltiltott sofőr

A Seatot vezető férfi és a mellette ülő nő nem sérült meg a balesetben, viszont a sofőrről kiderült, hogy többszörösen el van tiltva a vezetéstől.

A rendőrök is döbbenten nézték a roncsot

Dugó a környéken

A fővárosi hivatásos és az újpesti önkéntes tűzoltók eloltották a tüzet, majd áramtalanították a roncsokat. A baleset miatt az Elem utcát a Berlini utca és az Istvántelki út között órákra lezárták, a 121-es busz is több, mint 3 órán keresztül terelve közlekedett. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Seat eleje is csúnyán összetört

Fotók: BudaPestkörnyéke.hu/G.K.