A szó szoros és átvitt értelmében is padlóra került az a neves énekesnő, akit csütörtök délután, rendőri kísérettel szállítottak be egy fővárosi kórházba.

Szerencséje volt

Ahogy a Budapestkörnyéke.hu hírportálon beszámoltunk róla, óriási szerencse, hogy a főbérlője jókor csengetett be a 13. kerületben élő sztárhoz, így a mentősök időben érkeztek, a szervezetében ugyanis alkoholt, erős nyugtatót és kokaint is találtak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el

Kórházba szállították

A mentősöket a földön fekvő, sérült kezű énekesnő látványa fogadta, a sérüléseit a helyszínen nyomókötéssel ellátták, majd szirénázva a legközelebbi kórházba vitték – írja a Blikk. A csütörtöki borzalom könnyen tragédiával végződhetett volna.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Veszélyes kombináció

A popsztár olyan benzodiazepin hatóanyagú nyugtatót, szorongás oldót szedett, amely önmagában is veszélyes, csak szigorú orvosi felügyelet alatt lehetséges, alkohollal vegyítve pedig komoly bajt okozhat. Ehhez a két szerhez adódott még a kokain, ez a hármas kombináció pedig az addiktológus szerint akár halálos is lehet.

Kis adag is elég lehet a tragédiához

„A baj mértéke függ a mennyiségtől is, de ha ilyen hármas kombinációról beszélünk, egészen kis adag is elég egy esetleges tragédiához, mert ezek a szerek előnytelenül hatnak, főleg együtt. Mindhárom szer egyenként is kockázatos, az együttes hatásuk pedig nehezen kiszámítható” – mondta el a Blikknek dr. Funk Sándor.

Függőséget okozhat

A kémiailag előállított nyugtató cseppet sem veszélytelen, főként akkor nem, ha a páciens a feketepiacon szerzi be, vagy eltér az orvos által felírt szedési rendtől. Ha megfelelően használják, erős szorongásoldó hatása van; sajnos itt jönnek a hátulütők. Sokan nem orvosi javallatra használják, nem előírás szerint szedik, ami így az esetek egy részében függőséget okozhat.

Akár meg is halhatott volna

A nyugtató és a mellette használt tudatmódosítók kölcsönhatása az énekesnő végzetét okozhatta volna. „Alkoholt benzodiazepinnel együtt egyáltalán nem ajánlott fogyasztani, mondhatnám, szigorúan tilos. Az együttes hatásuk szívritmuszavart, ájulást, kómás állapotot vagy akár légzésbénulást is okozhat”.

Sok mellékhatás volt

Mindezek mellett a kokainnak önmagában is sok mellékhatása van: stroke-ot, szívinfarktust okozhat, kombinációja az alkohollal és a nyugtatóval együtt pedig kiszámíthatatlan. Ez a típusú fogyasztás kifejezetten visszaélésre utal. Tehát az illető valószínűleg azért szedi, mert vagy függő, vagy meg szeretett volna szabadulni a nyomasztó érzéseitől. De az is lehetséges, hogy megvonásban volt, és annak az állapotnak vetett véget ezzel a tevékenységgel – magyarázta dr. Funk Sándor.

Nem ez volt az első balhéja

„Durva volt az egész, gondoltuk is, hogy ki fog pukkanni a lufi, mert nem ez volt az első balhéja, vitte már el mentő máskor is, de rendőrök akkor nem voltak. Ez a mostani nagy cirkusz volt, azt hittük ezt nem lehet eltussolni, de azóta sem jelent meg a neve sehol – mondta az egyik szomszéd a Bors cikkében.

Maga ellen fordult?

Lapinformációk szerint a drog hatása alatt maga ellen fordulhatott a sztár, akit a napokban szállítottak kórházba, ezért kellett a sérüléseit is ellátni. Mindkét kezén mély vágásokat ejtett, emiatt már a lakásban sürgős ellátásban részesült.

Ki lehet a híresség?

Természetesen folyamatosan megy a találgatás arról, ki lehet az a híresség, akit bevittek a kórházba. Sokan úgy gondolják, hogy az X-Faktor című tehetségkutató egyik felfedezettjéről lehet szó. A nevet a személyiségi jogok miatt nem hozhatják nyilvánosságra, de borítékolható, hogy nem sokáig marad titokban, ki az érintett és pontosan mi történt vele. A lap szerint „a híresség dalaiban is egyre hangsúlyosabban kapnak szerepet a lelki problémák, a kórházi környezet, a világgal való állandó hadakozás”. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el

Kiemelt kép: illusztráció