Dulakodás alakult ki a 908-as buszon a Móricz Zsigmond körtérnél. Egy utas elaludt, amikor felébresztették nem akart leszállni, sőt még meg is verte szerencsétlen sofőrt. A nyugdíjazás előtt álló buszsofőrnek olyan súlyos fej,- és gerincsérülései lettek, hogy kórházba kellett szállítani.

Súlyos bántalmazás

Kedd hajnalban 1:45 körül a Móricz Zsigmond körtér végállomásra érkező 908-as buszjárat járművezetőjét egy ittas, vélhetően külföldi egyén súlyosan bántalmazta – írják a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) közösségi oldalán. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Dulakodás a buszon

Az utas a lábát az ülésre feltéve aludt a buszon, a járművezető szerette volna leszállítani a végállomáson. Ő zokon vette, hogy felkeltették, dulakodás alakult ki, aminek a végén a BKV nyugdíj előtt álló járművezetője földre került, a tettes pedig elment. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Koponya,- és gerincsérülések

A járművezető szerencsére nem veszítette el az eszméletét így segítséget tudott hívni. Koponya- és gerincsérülések gyanújával a mentősök kórházba vitték.

Hol voltak a biztonsági őrök?

“Felmerül a kérdés, hogy hol voltak a biztonsági őrök, akiknek az éjszakai járatokon jelen kellene lenniük. Úgy néz ki, sehol, alig néhányat látni elvétve még a belvárosban is.” – írják az egyesület oldalán.

Biztonságot garantálni kell

“Az éjszakai hálózat – amelyet egyesületünk dolgozott ki és javaslatunkra vezették be – csak akkor működőképes, ha a megfelelő biztonsági szintet garantálni lehet. Kíváncsian várjuk a BKK vezetésének megnyilvánulását az ügyben.” – fejezték be a posztot.

Megkéselték a sofőrt

2021. január elsején írtuk meg itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon, hogy szilveszter napján, 12 óra körül egy férfi megkéselt egy buszsofőrt a 15. kerületben, Újpalotán. A támadó a 8E járat végállomásánál akciózott, majd elmenekült a helyszínről.

Azonnal indultak a rendőrök

A bejelentést követően a rendőrök a több egységgel érkeztek a késelés helyszínére, hogy időben elfogják a támadót. Ez sikerült is, ugyanis alig nyolc percen belül megtalálták. A férfi átkutatása során előkerült a kés is.

Három évet kaphat

A 15. kerületi rendőrök akkor őrizetbe vették a 28 éves F. Lászlót, amiért közfeladatot ellátó személy ellen követett el erőszakot. Vélhetően ugyanez fog történni a ma este a Móriczon támadó férfira is. Ha elítélik, akár három évet is kaphat. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció