A budakalászi képviselő-testület legutóbbi ülésén határozott arról, hogy a települési adó beszedési módjának megváltoztatásához jogszabályváltoztatást kezdeményez. Dr. Göbl Richárd polgármester ma a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkárához fordult a szükséges jogszabálymódosítás érdekében.

Települési adó bevezetéséről döntöttek

Budakalászon korábban nem volt idegenforgalmi adó (ifa), mert a településen viszonylag ritka a szállóvendég. Az elmúlt években azonban jelentősen megnőtt a turisztikai, rekreációs céllal Budakalászra látogató egynapos turisták száma, jellemzően a Lupa-tó és az Omszk-tó környékén. Emiatt döntött tavaly november végén a városvezetés egy új, belépőjegyenként 200 forintos települési adó bevezetéséről, amely a helyi lakosokat nem érintette volna. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fejlesztésre költenék

A városvezetés részben ezzel kívánta megteremteni a megnőtt környezetterhelésből fakadó többletfeladatok anyagi forrását, illetve cél volt a budakalászi tavak és a Duna-part környékének fejlesztése is.  A rendelkezés az idei turisztikai szezontól lépett volna életbe.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A vállalkozások szedték volna be

Az eredeti elképzelés szerint az idegenforgalmi adó mintájára szedték volna be az új adót, azaz a belépőjegyet árusító vállalkozásokat bízták volna meg vele, pont úgy, ahogy az ifánál a szállásadók feladata az adóbeszedés.

Előzetes normakontrollt kértek

Hogy biztosra menjen a városvezetés, még tavaly szeptemberben előzetes normakontrollt kért a Pénzügyminisztériumtól, akik az ismételt megkeresésre januárban a megyei kormányhivatal illetékességét jelezték.

Hatályon kívül helyezték  

A Polgármesteri Hivatal ezután fordult a Pest Vármegyei Kormányhivatalhoz, akik törvényességi felhívásukban jelezték: bár maga az új helyi adó rendben van, az adóbeszedés módját azonban az önkormányzat rendeleti úton nem szabályozhatja, arra csak törvény adhat felhatalmazást. Kérték, hogy ne léptessék hatályba a rendeletet, a Képviselő-testület ennek nyomán ezt hatályon kívül helyezte.

Nehéz helyzetben

Az elmúlt években jelentős mértékben romlott a helyi önkormányzatok pénzügyi önállósága. A sok esetben nominálisan is csökkenő bevételek és a megnőtt központi elvonások mellett az önkormányzati kiadásokat jelentősen növelte a magas infláció és a drasztikusan emelkedő energiaköltségek – emelte ki írásában a budakalasz.hu.

Jogszabályváltoztatást kezdeményeznek

Mindezek ellensúlyozása érdekében az önkormányzatok a Kormány részéről is ösztönzést kaptak az adóbevételeik növelésére; a budakalászi városvezetés ezért sem mondott le a belépőjegyadó bevezetéséről. A Képviselő-testület április végi ülésén határozott arról, hogy a települési adó beszedési módjának megváltoztatásához jogszabályváltoztatást kezdeményez.

A Belügyminisztériumhoz fordultak

Dr. Göbl Richárd polgármester csütörtökön a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkárához fordult a szükséges jogszabálymódosítás érdekében. A kezdeményezés eljutott dr. Vitályos Eszter országgyűlési képviselőhöz, de a városvezetés a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége támogatását is kérte.

Jó példa lehet Budakalász

Az elmúlt hónapokban sok önkormányzattól, még a Balaton-felvidékről is megkeresték a budakalászi városvezetést azzal, hogy náluk szintén elhanyagolható a szállásfoglalás, de jelentős az egynapos turizmus. Ezek a települések is üdvözölnék, ha Budakalász sikerrel járna, és egy törvénymódosítás révén lehetőség lenne a szabadiős szolgáltatókon keresztül a helyi adót az egynapos turistáktól is beszedni, részben a költségvetési megszorítások (gépjárműadó központi elvonása, szolidaritási adókötelezettség), részben a növekvő költségek ellentételezésére, vagy éppen fejlesztésre, ahogy Budakalász is tervezi. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: jelentősen megnőtt az egynapos turisták száma Budakalászon. Fotó: budakalasz.hu