Nagy lépésre szánta el magát Bíró Ica. A Metal Lady ugyanis civil munkát vállalna, ugyanis egy biztonságos és biztos anyagi megélhetést nyújtó állásra vágyik, s úgy gondolja, nem baj, ha egy átlagos munkahelyen találja meg mindezt, szerinte ismert emberként egyáltalán nem ciki, ha valaki civil munkát vállal.

Nehéz évek

Mint ismert Bíró Ica nehéz éveket tudhat maga mögött, hiszen komoly gondokkal küzdött, már ami a lakhatását illeti, azonban nemrégiben maga mögött hagyta Budapestet és Budakeszin kezdett új életet. Bár a Metal Lady hamarosan eléri a hivatalos nyugdíjkorhatárt, addig is hasznosan szeretné tölteni az idejét. Jelenleg olyan munkát keres, ami biztos anyagi hátteret tudna a számára biztosítani. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Lidlben látták

A Bors ennek kapcsán arról ír, hogy Icát nemrégiben az egyik helyi Lidl áruházban látták, a lapnak pedig maga Ica mesélte el, hogy azért járt ott, mert a számára megfelelő munkát keresi.

HOPPÁ! A forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu! Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Hvg, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Érdeklődik a lehetőségeiről

“Valóban láthattak, ugyanis a közelében lakom annak, ahol nyílt egy új áruház és láttam a hirdetésüket, hogy munkaerőt keresnek. Az én érdeklődésemet is felkeltették, így bementem személyesen érdeklődni a lehetőségekről. Kedvesen fogadtak, elmondták, hogy nagyon korrekt ott a közeg, és versenyképes a fizetés” – mondta a portálnak az énekesnő, aki arról is beszélt, hogy bár egyelőre csak tájékozódik, de úgy gondolja nincs szégyellnivalója, egyáltalán nem ciki, ha civil munkát vállal.

Budakeszin, a Lidlben és érdeklődött

Budakeszin, a Lidlben látták

Nem egy nyafogós típus

“Nem vagyok egy nyafogós típus, és a kétkezi munkától sem riadok vissza. Most felmérem a számomra legmegfelelőbb lehetőségeket. A túlélésem utolsó fázisában vagyok és a jövőm biztosítása miatt kénytelen vagyok újra kezdeni sok mindent. Keresem a helyem és az utam, biztonságot nyújtó megélhetést. Május 30-ával elérem a nyugdíjkorhatárt, de egész biztos, hogy abból a pénzből, amit kapni fogok, lehetetlen lenne megélni. A Megújulás klubomat pont azért vásároltam anno, mert úgy terveztem, idősebb koromra az lesz számomra a jövedelmet biztosító munkahely, hát ebből forgattak ki. Amit felépítettem sok munkával, de ennek ellenére nem szeretnék kiszolgáltatott lenni, hiányt szenvedni, ráadásul egyre drágul az élet, ezért „Főnix” programra kell kapcsolnom” – mondta a lapnak Ica.

Kapcsolódó:

Folyamatosan ötletel

“Folyamatosan jár az agyam, mi lenne a legjobb nekem és a két kiskutyámnak, mert ők nálam családtagok, fontos kis életek” – árulta el, továbbá arról is beszélt ,hogy aki már korábban dolgozott vele, az tudja, hogy megbízható személy és amit elvállalt, azt tisztességesen meg is csinálja.

A képernyőre is visszatérne

A Metal Lady egyébként örömmel visszatérne a képernyőre egy-egy olyan műsorban, ami testhezálló feladat számára. Rengeteg ötlete van a test és lélek regenerálódás témában, saját YouTube csatornáján mindenképpen fog jelentkezni, de az internet kezelésében jól jönne neki egy kis segítség, árulta el a portálnak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Bíró Ica