Nem kell messze menni a legfinomabb cseresznyékért. A budai és a pesti oldalon is találni felkapott cseresznyéző helyeket. A legfinomabb gyümölcsök már szedhetők Pécelen, Pomázon és Szobon. A cseresznye A, B és C-vitaminban gazdag, sok antioxidánst tartalmaz és tökéletes fogyókúrás gyümölcs, hiszen csökkenti a szomjúságot és az éhségérzetet.

Idén felgyorsította a cseresznye fejlődését és érését az, hogy hirtelen felmelegedéssel érkezett idén is a tavasz. A március eleji erős lehűléseket követően pedig régóta nem látott bő virágzás következett, ami már előrevetítette a várható jó termést Budapest környékén. A legkorábbi érésű cseresznyefajták, például a Münchenbergi korai, a Májusi korai, a Pomázi hosszúszárú, vagy a Rita szedése már a napokban megkezdődött. A szezon a május utolsó-június első napjaiban érő Bigarreau Burlat fajtával indul majd be igazán, amit számos másik fajta követ az érési sorban. A Budapest környéki vásárlók is jellemzően a nagyméretű, fényes és sötétpiros színű gyümölcsöt keresik. Ilyen a magyar nemesítésű Carmen, illetve a termelők körében elterjedt a Kordia és a Regina. A késői érésű fajták július közepéig is elérhetőek. Magyarországon összesen 2800 hektáron termesztenek cseresznyét, a jelentősebb termőterület, mintegy 600 hektáron Pest megyében található – írja a Sokszínűvidék.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Pomázi cseresznyéskert

A budai agglomerációban Pomázon a dolinai kert és Csobánka szélén a Kiskovácsi ültetvény a legfelkapottabb cseresznyézős helyszín. Itt cseresznye, meggy, később kajszi, őszibarack és almafák is várják a szedd magad stílus kedvelőit. A gyümölcstermelés szigorúan ellenőrzött körülmények között, környezetbarát technológiával történik. A fájták és érési idők illetve az aktuális árakat itt találjátok. Pomázon minden hétköznap 7-16 óra között lehet gyümölcsöt szedni, vasárnap pedig délig várják a vásárlókat.

Péceli gyümölcsös

A pesti agglomerációban az egyik legismertebb szedd magad akciós hely Hardi Miklós őstermelő Pécel melletti kertje. A 31. számú főútról kell lekanyarodni Pécel és Maglód között a Fáy-tanyai lehajtónál, majd az aszfalt úton a Kati Majort jelző táblánál még egyenesen tovább kb 250 métert, ott balra, 200 m-re van a birtok a jobb oldalon. Az egyszerűség kedvéért térképet is mutatunk nektek. További részletet itt találtok.

A szobi cseresznyés

Észak-Pest környékéről kevesebb, mint egy óra alatt elérhető Szobi gyümölcsöskert. Fő profiljuk inkább a baracktermesztés, de finom cseresznyét is lehet náluk találni. Velük is érdemes egyeztetni arról, hogy mikor lehet hozzájuk menni, mit és mennyiért lehet szedni. Itt vannak a részletek és a térkép.

Szép, finom és egészséges

Az ásványi anyagok és nyomelemek közül a cseresznye foszfor, kalcium és nátrium, kobalt tartalma említendő, viszonylag sok, 190-220 mg káliumot, valamint vasat rejt. Összetétele miatt kedvezően hat a fogak és csontok fejlődésére, egészségére, ideális csemege a fejlődő, csontosodó gyermekszervezetnek. Napi negyed kiló cseresznye fogyasztása már kimutathatóan csökkenti a vér húgysav-szintjét, és az ízületi betegségek megelőzésében, karbantartásában is fontos szerepet tulajdonítanak neki. 
Sok az A, B1-, B2-, B6-vitamin van benne, továbbá fólsav, pantoténsav, niacin, biotin és riboflavin. Jelentős, 10-15 mg-os a C-vitamintartalma.