Budapesten rohamtempóban nőttek az ingatlanárak az elmúlt időszakban, ami együtt járt az agglomeráció népszerűségének és ingatlanárainak növekedésével is. A Duna House azt szedte össze az új elemzésében, hogy mi a helyzet a főváros környékének ingatlanáraival: az  elemzéséből kiderül, hogy napi 1-2 óra utazással mennyit spórolhatunk.

Budapesten az átlagos négyzetméterár 514 ezer forint használt lakások esetében, de a legolcsóbb kerületekben is ritkán találunk már 300 ezer forintos négyzetméterár alatt ingatlant. Ezzel szemben a hagyományos, első vonalas agglomerációs környék használt ingatlanjainak 200-300 ezer forintos átlagos négyzetméterára már egy fokkal elviselhetőbb a vásárlók számára, azonban, hogy ennél is kedvezőbb árú lakhatási lehetőségeket találjunk még többet kell utaznunk – írja az Index.

Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője szerint Budapest környékének 30 kilométeres szakaszán túl kell nézelődnie annak, aki 200 ezer forint alatti négyzetméteráron szeretne ingatlant venni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A másodlagos, 40-60 kilométeres körzetben, már számos ilyen lehetőséget találunk, amelyek közül elsősorban a HÉV-vel és vonattal elérhető települések iránt érdeklődnek a legjobban.

A főváros délkeleti agglomerációs környékén van egy olyan trend, hogy aki eddig Gyömrőn tudott kedvezőbb árakon ingatlant vásárolni, jelenleg már az 1-2 évvel ezelőtti árakat csak Sülysáp, Tápiószecső magasságában találja meg. Az ingatlanárak azonban itt is emelkednek, így amely házat néhány éve 10-12 millió forintért meg lehetett venni, most már 16-18 millió forintot ér Tápiószecsőn. Ennél olcsóbban a környéken például Tápióság településen kaphatunk családi házat, cserébe innen már csak buszos csatlakozással tudjuk a vonatközlekedést elérni.

Bicske és Monor kevesebb, mint 40 kilométeres távolságra fekszik Budapesttől. Ingatlanárak tekintetében már itt is találhatunk a fővárosnál és az első agglomerációs övezetnél kedvezőbb árakat, azonban érdemes az utazási idővel és költségekkel is kalkulálni. Vonattal 34 perc alatt érhetők el a főpályaudvarok, autóval pedig 40-80 perc alatt érhetünk a főváros központjába forgalomtól függően. Forintban kifejezve a vasúti bérlet előbbi település esetében 24 900, utóbbi esetben 14 200 forint havonta, autóval pedig 1-2000 forint körül alakul a napi munkába jutás költsége.

Gyakori, hogy ennél távolabbi lakhellyel is vállalnak Budapesten munkát, így ingáznak például Székesfehérvárról és Tatabányáról is. Esetükben 44-50 perc alatt lehet beérni ideális esetben a fővárosba vonattal. Az ingatlanárakat azonban ezekben az esetekben már nem csak a fővárostól való távolság befolyásolja, így relatíve magasak, vetekszenek az agglomerációs értékekkel, 200-250 ezer forint között van jellemzően a négyzetméterár.

Közelítve a félmillióhoz

Átlagosan 8–30 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak a Budapest környéki járásokban egy év alatt – derül ki az Ingatlan.com a Magyar Időknek küldött adatsorából. A hirdetési oldal szerint a használt lakások átlagos kínálati négyzetméterára a Dunakeszi és a Szentendrei járásban is jócskán meghaladja a 400 ezer forintot, a Budakeszi járás településein pedig megközelíti a félmilliót. A családi házak négyzetméterára ennél jellemzően százezer forinttal kevesebb. Természetesen nagyok a területi különbségek, hiszen a közvetlenül Buda melletti Budaörs vagy Remeteszőlős kimagasló árai mellett a már távolabb fekvő és rosszabbul megközelíthető Perbálon csak 170 ezer forint az átlagos négyzetméter. A nagyobb kínálattal rendelkező, mintegy nyolcvan budapesti agglomerációs települést nézve mindössze tucatnyi helyen stagnáltak vagy csökkentek kicsivel az árak, a legtöbb településen viszont két számjegyű, olykor harminc százalékot is meghaladó mértékű drágulás történt tavaly májushoz képest.