A nagykovácsi Teleki-Tisza kastély az agglomeráció egyik legszebb és legfelkapottabb esküvői helyszíne. Most díjazták az építészt és még két másik agglomerációs épület, a pátyi katolikus templom és a szobi uszoda alkotói is rangos díjat kaptak.

Országházban adták át a Pro Architectura díjakat, melyekkel építészek, illetve irodák teljesítményét ismerték el a magyar építészeti kultúra népszerűsítése, a minőségi épített környezet létrehozása terén.

„Magyarország megújulása nem képzelhető el az épített örökség megújítása nélkül. A gazdasági fejlődésben, melynek pozitív következményeit ma az ország megtapasztalhatja, kiemelkedően fontos jelentősége van az építőiparnak és az építészetnek” – mondta köszöntőjében Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Az elismeréshez egymillió forint összegű pénzjutalom és az adományozást igazoló oklevél jár; átadására minden évben az építészet világnapja és az építészet hónapja rendezvénysorozathoz kapcsolódóan kerül sor. Idén tíz díjat adtak át.

Építészeti alkotás kategóriában Pro Architectura díjban részesült az agglomerációban érintett: Terdik Bálint pedig a szobi Duna-Ipoly tanuszoda megvalósításáért. A nagykovácsi Teleki–Tisza-kastély és környezete eredeti állapotának visszaállításáért, Gutowski Robert, Révai Attila, Kövér István és Boczkó Ákos a pátyi Szent II. János Pál pápa-templomért.

Páty

A pátyi Szent II. János Pál pápa-templom – Forrás: Youtube

A 20. század második feléig Pátyon csak kis létszámú katolikus diaszpóra élt, az 1990-es évektől azonban a fővárosból kiköltözők gyarapították a közösséget. A hívek kezdetben a korábbi mozi átalakított épületét használták liturgikus célokra. A templom alapkövét Zsolnay Béla akkori plébános 2000-ben helyezte el. Az épület terveit Gutowski Robert lengyel származású, Pátyon élő építész készítette el. Az építkezés 2006-ban kezdődött és 13 évig tartott. Az építkezés költségeit egyházmegyei és állami forrásokból, pályázati támogatásokból, a hívek adományaiból, valamint önkormányzati és alapítványi forrásból fedezte az egyházközség. 2019 áprilisában szentelték fel az épületet.

Nagykovácsi

A nagykovácsi Teleki–Tisza-kastély – Forrás: teleki-tisza-kastely.hu

Történelmi környezet, modern szolgáltatásokkal a Budai Tájvédelmi Körzetben. A sokszor csak Nagykovácsi-kastély néven említett Teleki-Tisza-kastély történelmi épületeinek teljes körű felújításával, a közel tízhektáros, ősfákkal büszkélkedő kastélypark ápolásával egy különleges, sok lehetőséget kínáló esküvői helyszínt, rendezvényhelyszínt alakítottak ki. Az épület a megújulása óta az agglomeráció egyik legfelkapottabb esküvői helyszíne lett.

Szob

A szobi Duna-Ipoly tanuszoda – Forrás: Facebook

A szobi uszoda talán az ország legszebb helyén található a sportlétesítmény, amely egy hatpályás, 25 méteres, 1,9 méter mély, feszített víztükrű nagy medencével és egy kismedencével rendelkezik.

Kiemelt kép: illusztráció