A Semmelweis Egyetemen született meg első olyan kisbaba, akinek családja a háború elől menekült el Ukrajnából. A kisfiú a Matvij nevet kapta.

Első menekült baba

Egy Ukrajnából érkezett kismama a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján adott életet egészséges újszülöttjének március 1-jén este terhességének 40. hetében. Az 56 centiméterrel és 3400 grammal született kisfiú a Matvij nevet kapta. A baba és édesanyja is jól vannak – írja a Semmelweis Egyetem közleményében. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Husztról érkezett a kismama

A kismama családjával együtt a kárpátaljai Husztról menekült el a hazájában dúló háború miatt. „Az édesanya február 25-én jelentkezett először a klinikán, néhány nappal az után, hogy megérkezett Magyarországra. A számított időpont környékén járt, terhessége a beszámolója szerint rendben, problémák nélkül zajlott. Akkor még jóslófájásai voltak, megvizsgáltuk, őt és a magzatot is rendben találtuk, ezért elengedtük és hétfőre visszahívtuk kontrollra. Aznap már megindult szüléssel, fájásokkal jelentkezett ismét nálunk”– magyarázta dr. Ács Nándor.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Nem voltak nyelvi problémák

A kisfiú születésének körülményeiről dr. Ács Nándor, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója elmondta, hogy a szülőszobán és a csecsemőosztályon is dolgozott a szülés napján kárpátaljai származású és ukránul is beszélő kolléganő, így végig tudtak az édesanyával a saját anyanyelvén kommunikálni. Az igazgató hozzátette: a kismama és a baba is jól vannak, és hamarosan elhagyhatják a klinikát.

A kisfiú és édesanyja is jól van

Forrás: SE/Barta Bálint

Kéthetes csecsemő a legfiatalabb menekült

Egy kéthetes kisbaba Budapest legfiatalabb vendége azok közül, akik Ukrajnából menekültek a napokban a Magyarországra. A baba és a mama a Balatonnál, a Fővárosi Önkormányzat egyik  szálláshelyén várja, hogy véget érjen hazájában a putyini agresszió – írta Karácsony Gergely kedden Facebook oldalán.

Több esetben is eljártak már

Az elmúlt két napban a Semmelweis Egyetem klinikáin hat esetben láttak el ukrán állampolgárságú fekvő- és tíz esetben járóbeteget.

Segít az egyetem a menekülteknek

A Semmelweis Egyetem négy területen is segítséget nyújt az Ukrajnából menekülőknek. Akut, sürgősségi esetben – az érvényben lévő egyezmény alapján – az ukrán állampolgárok jogosultak Magyarországon egészségügyi ellátásra. A mostani helyzetben erre szükség esetén többlet humánerőforrás-kapacitást is biztosít az egyetem – mondta el dr. Merkely Béla rektor.

Kollégákat és diákokat is fogadnak

Az intézmény készen áll arra, hogy az orvos- és egészségtudományi területen dolgozó oktatóknak, kutatóknak valamint hallgatóknak lehetőséget biztosítson munkájuk, illetve tanulmányaik folytatására magyar, angol vagy német nyelven.

Orvostanhallgatók kaptak szállást

A Semmelweis Egyetem kollégiumaiban eddig 35, korábban Ukrajnában tanuló, bangladesi, ghánai és iráni orvostanhallgatót helyeztek el, és folyamatban van további nemzetközi orvostanhallgatók befogadása is.

Budapesten folytathatják tanulmányaikat

Dr. Merkely Béla rektor és dr. Alpár Alán nemzetközi képzésekért felelős rektorhelyettes hétfőn személyesen találkozott az érintett hallgatókkal a Balassa János Kollégiumban, és tájékoztatták őket arról, hogy a szükséges ügyintézéseket követően, hétfőtől folytathatják a Semmelweis Egyetemen tanulmányaikat angol nyelven, amennyiben igényt tartanak erre.

A családjaiknak is segítséget nyújt

Szükség esetén az intézmény további egyetemistáknak, valamint az ukrajnai kötődésű hallgatók családjának is segítséget nyújt az elhelyezésben, ehhez most folyik annak felmérése, hogy milyen közösségi tereket lehet mobilizálni erre a célra. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: az SE-en született kisbaba – Forrás: Semmelweis Egyetem/Barta Bálint