Az első feladatsor megoldására másfél óra áll a vizsgázók rendelkezésére. Először egy 700-1000 szavas ismeretterjesztő szöveget, publicisztikai művet vagy ezek részletét kell elolvasniuk, majd az alapján megoldani a különböző feladatokat.

Ennyien izgulhatnak

Ma reggel a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák. Ebből a tárgyból középszinten 72 569, emelt szinten pedig 1771 tanuló ad számot tudásáról – írja a magyar állami hírügynökség, az MTI. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Ezekkel folytatódik

Az Oktatási Hivatal (OH) korábbi tájékoztatása szerint a 2022/2023-as tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka múlt hét pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődött meg. A következő hetekben 1163 helyszínen várhatóan több mint 111 100-an érettségiznek.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Szerda: történelem

A vizsgákat a középiskolák és a kormányhivatalok szervezik, azok lebonyolításában 3171 érettségi vizsgabizottság működik közre. Kedden matematikából középszinten 70 394-en, emelt szinten 4537-en érettségiznek. Szerdán történelemből középszinten 68 131, emelt szinten 7025 diák vizsgázik.

Csütörtök: idegen nyelvek

Ezután az idegen nyelvi vizsgák következnek: csütörtökön angol nyelvből középszinten 45 864-en, emelt szinten 18 848-en; pénteken német nyelvből középszinten 11 537-en, emelt szinten 2077-en érettségiznek. Az írásbeli vizsgák május 26-án zárulnak, az emelt szintű szóbelik június 7-14. között lesznek, majd a vizsgaidőszak a középszintű szóbelikkel zárul, június 19-30. között.

Közel harmincezren előrehozott vizsgát tesznek

A vizsgaidőpontok elérhetők az OH honlapján. A tavaszi vizsgaszezonban összesen több mint 74 ezer végzős középiskolás érettségizik. Rendes érettségi vizsgából lesz a legtöbb: a végzős tanulók 342 785 ilyen vizsgát tesznek majd. A már érettségi bizonyítvánnyal rendelkezők csaknem 8700 ismétlő vagy kiegészítő vizsgára jelentkeztek. Az előrehozott vizsgák száma 27 121, a szintemelő vizsgáké 13 282, míg a pótló és a javító vizsgáké együttesen 2978.

Aprólékos számonkérés

Az Eduline úgy tudja, egy kortárs magyar írónő borokról szóló ismeretterjesztő szövegét kapták a magyarból középszinten érettségizők hétfőn, a magyar érettségi szövegértési részében. Mint írják, a szövegértési feladatok megoldásával összesen 40 pontot szerezhetnek a diákok. A szövegértési feladatok rendkívül aprólékosan kérnek számon a kortárs szöveg alapján borokkal kapcsolatos ismereteket.

Ennyi idejük van

A szöveg nagyon részletesen ismertet borfajtákat és borvidékeket is. A magyarérettségi első feladatsorának megoldására a diákoknak egyébként 90 percük van – ennyi idő alatt egy szövegértési és egy rövid szövegalkotási feladatsort kell megoldaniuk.

Összefüggéseket kell keresniük

Először egy 700-1000 szavas ismeretterjesztő szöveget, publicisztikai művet vagy ezek részletét kell elolvasniuk, majd az alapján megoldani a különböző feladatokat. Például meg kell keresniük a szövegben megtalálható megállapításokat, érveket, álláspontokat, összefüggést kell keresniük a cím és a szöveg közt.

Érdemes használni a helyesírási szótárt

Az írásbeli feladatlapok megoldásakor használható a helyesírási szótár, amiből az iskolának kell termenként legalább négy példányt biztosítania. Ez már csak azért is fontos, mivel a rossz helyesírással fontos pontokat lehet elveszíteni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

(Kiemelt képünk illusztráció: MTI/Rosta Tibor.)