Karácsony Gergely, főpolgármester csütörtökön a Budapest Restart című rendezvényen elmondta, hogy buszsávot szeretne a Hegyalja úton, így ott egy sávval kevesebb juthat majd az autósoknak. Arról is beszélt, hogy jelentősen visszaesett a BKK jegybevétele, ez finanszírozási problémát jelenthet. A Lánchíddal kapcsolatban pedig kiemelte, hogy szeptemberben elindulhat az új közbeszerzési eljárás de másfél év alatt biztosan nem lesz kész a híd.

Az M1-M7 forgalmát a városba vezető Hegyalja úton buszsávokat kellene kialakítani. Ezzel ugyan egy sávval kevesebb jut majd az autósoknak, de azt kell nézni, hogy egy buszon mennyivel többen utaznak, mint az autókban – mondta a főpolgármester.

A Hegyalja úton kívül a 8. kerületben a Baross úton is lehet buszsáv, a Móricz Zsigmond körúton pedig a villamossíneken haladhatnak majd a buszok – tette hozzá Karácsony Gergely, aki azt is elmondta, ha nem tesznek semmit, akkor olyan lesz a főváros, ahol sem haladni, sem megállni nem lehet.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nagykörút

A főpolgármester a Nagykörúttal kapcsolatban azt mondta, hogy újra kell gondolni miről szól a Nagykörút. Átmenő forgalomra kell használni, vagy célként, mert jó ott sétálni, korzózni. A belvároson belüli közlekedésben a szelíd, vagyis bringás, gyalogos közlekedést szeretné támogatni.

A nagykörúti biciklisávok megmaradásáról majd szeptemberben döntenek. Budapest történelmileg úgy alakult ki, hogy nem korlátlan az autóforgalom befogadóképessége. A főpolgármester szerint nem rossz Budapest közösségi közlekedése, de drágának tartja, van még hová fejleszteni.

Szegény a főváros

A fővárosi önkormányzat az ország legszegényebb önkormányzata – mondta a főpolgármester. A szegénység ugyanis relatív. Ha azt nézzük, mennyi ember él itt és milyen szolgáltatásokat kínálunk és ha figyelembe vesszük, hogy a Budapest mennyi jövedelmet termel az ország számára, akkor kifejezetten fájó, hogy ennek a bevételnek a 97%-át elveszi az állam. Ebből a szempontból sajnos nem gazdag a város.

Lánchíd

Évek óta beszélünk arról, hogy rossz állapotban van a Lánchíd. Egy olyan közbeszerzési eljárást örökölt a mostani vezetés, amelyről az előző, kormánypárti Városháza is azt mondta, hogy drága – mondta a főpolgármester. Hozzátette: reméli, hogy a nyár végére lezárul az új közbeszerzési eljáráshoz szükséges dokumentáció összeállítása és néhány ezzel kapcsolatos egyeztetés a kormánnyal.

A főpolgármester szerint a kormány által biztosított 6 milliárd forint a költségek ötödét fedezi csak. Egy módosított műszaki tartalommal talán csökkenteni lehet a felújítás költségeit. Ilyen árleszorító feltétel lehet az is, hogy nem 18 hónap, vagyis másfél év alatt kell elkészülni a híddal, hanem tovább tarthatna a munka – fejtette ki Karácsony Gergely.

Budakeszi felé szörnyű a buszozás

Apósomék Budakeszin laknak, ha busszal utazom, mindig elszörnyölködöm azon, hogy a buszon mindig elhangzik, hogy innét már nem érvényes a városi jegy. Nagy gond tehát, hogy a közösségi közlekedés nem agglomerációs szinten van megszervezve – mondta Karácsony Gergely.

A teljes beszélgetést alább lehet megnézni.

https://www.facebook.com/budapestmindenkie/videos/277785220033406/

Kiemelt kép: Hegyalja út – Forrás: GoogleStreetView