A nőknél Kácser Zita, míg a férfiaknál a kenyai Kosgel Mathew nyerte meg a 33. Wizz Air Budapest félmaratont vasárnap. Az agglomerációban, Dunakeszin élő külgazdasági és külügyminiszter, Szijjártó Péter a 299. helyen ért célba, a versenyen 15 ezren vettek részt.

A szervezők tájékoztatása szerint a kétszeres győztes Kácser 1 óra 17 perc alatt teljesítette a távot, míg Kosgel Mathew 1 óra 6 perc alatt ért célba. A férfiaknál a legjobb magyar helyezést Csere Gáspár érte el, aki a győztestől 25 másodperccel lemaradva a második lett. Csere ezzel tizedszer győzött a magyar bajnokságban.

A versenyen 79 országból több mint 15 ezren vettek részt, közülük egyéniben 11 ezren álltak rajthoz. A legidősebb induló, a 85 éves Kenyér Imre 2:37:23 óra alatt teljesítette a 21,1 kilométeres távot.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a 299. helyen, 1:31:38-as idővel ért célba a vasárnapi budapesti 33. WizzAir félmaratonon. A miniszter a verseny után az M4 sportcsatornának nyilatkozva Európa egyik legszebb futóversenyének nevezte a magyar fővárosban zajló rendezvényt.

Szijjártó Péter szerint helyes volna, ha a versenyt hosszú távon megtartanák Budapesten mint a város és az ország egyik fontos turisztikai attrakcióját. Kitért arra, hogy 70-nél több országból érkeztek futók a nemzetközi versenyre, így messzire elviszik majd Budapest és az ország hírét.

Arra a kérdésre, van-e a sportágban politikusok között verseny, azt mondta: biztosan van, de azért jobb, ha a futók összességéhez méri a tudását, mert ha csak a politikusokhoz méri a futóteljesítményét, az túlságosan pozitív képet festhet róla.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a mostani volt a tizedik félmaratonja és eddig a harmadik legjobb eredménye, így elégedett. Közölte, a félmaraton első 3-4 kilométerén az ember még tud figyelni a környezetére, utána azonban megszűnik minden, és vagy a túlélésért, vagy a még jobb időért küzd. A jó futás az, amikor az ember csak a futásra figyel, semmi másra, a legjobb futás pedig az, amikor mindenre figyelünk, csak nem a futásra – idézett egy mondást a miniszter.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Mohai Balázs