A 75. születésnapja alkalmából Életmű-koncertet adott Kovács Kati a Budapest Kongersszusi Központban. A fellépésre egy különleges vendég is érkezett Zalatnay Sarolta személyében, aki szeretett volna a legendás énekesnővel kibékülni, ugyanis évtizedek óta hűvös köztük a hangulat.

Elment Kovács Kati koncertjére

Cinit a Blikk kísérte el a hétfő esti eseményre, az énekesnő egy csokor virággal és egy különleges ajándékkal érkezett. “Elhoztam egy olyan bakelitemet, amire ezt írtam: „Ha legközelebb látlak, már nem figyelek rád”… olyan nincs, hogy ne figyeljek, mert zseniális énekesnő vagy, az isten áldjon jó sokáig!” – üzente Kovács Katina Cini, továbbá hozzátette: A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem zavarták egymás köreit

“Nekem sose volt a Katival semmi bajom. Jó énekesnők vagyunk, csodálatos éveket éltünk meg, egyáltalán nem zavartuk egymás köreit, sőt. Voltak rosszízű dolgok, nem egyértelmű, hogy Kati abban az időben, amikor én el voltam zárva a világtól, hogyan is reagált bizonyos dolgokra… Ha úgy volt, ahogy mesélik, csúnya volt, de remélem, ő is megbánta.” – mesélte, aztán így folytatta:

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Nem haragudott senki senkire

“Mindig elvoltunk egymás mellett, senki nem haragudott senkire. Így, 70 fölött, annak kell örülnünk, hogy élünk és énekelünk, a Szenes Iván-esten rekordnézőszám tombolt, így fel vagyok dobódva”

Végig bulizott

Cini a hátsó sorok egyikében bulizta végig a koncertet, Kovács Kati pedig egy ponton lejött a nézők közé, egész pontosan akkor, amikor a Találkozás egy régi szerelemmel című nótát énekelte, ez alatt pedig ökölcspacsizott is Cinivel.

Elmaradt találkozás

Zalatnay Sarolta a koncertet követően szeretett volna találkozni Katival, ám az énekesnő nem fogadta őket, így kamerán keresztül üzent: “Megríkattál egy kicsit, mert 1990-ben, az én 25 éves jubileumomon vendég voltál, és az édesanyám még élt, s akkor az „Úgy szeretném meghálálni” neki is szólt. Az édesanyámat nagyon boldoggá tetted, ezt soha nem fogom elfelejteni, még ha bántasz is. Nagyon köszönöm neked, ahogy ezt az estét is!”

Megszólalt Kovács Kati

Kovács Kati másnap megkeresésre azt mondta: “Három órányi koncertezést követően nem szeretek a sajtó munkatársaival találkozni, méltóképpen akartuk befejezni a koncertet” – mondta, majd a Cinivel való kapcsolatáról is röviden szót ejtett:

Külön utak

“Erkölcsileg, morálisan semmi bajom Cinivel, de nincs semmiféle ismeretségünk már. Évtizedek óta nem találkoztunk, évtizedek óta most először láttam élőben. A sors elvitt minket más útra, ez nem szándékos. Soha nem volt vitánk, sőt, sok évvel ezelőtt itt, a kongresszusi műsorában vendég is voltam.”

Nem akarja rendezni

A portál arra is kíváncsi volt, hogy Kovács Kati szeretné-e rendezni a viszonyát Cinivel, aki erre azt válaszolta, nincs ilyen irányú terve, szerinte jobb békén hagyni a múlta.

Közel laknak

A két énekesnő egyébként a budapesti agglomerációban él, alig 18 kilométerre egymástól, ugyanis Kovács Katinak Budajenőn, míg Zalatnay Cininek Tárnokon van az otthona. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Zalatnay Sarolta, Kovács Kati – Forrás: BPK montázs