Majdnem halálos tragédia lett annak az ürömi szomszéd-perpatvarnak a vége, amely arról szólt, hogy a közös kerítésen ne járjanak át a szomszéd harapós kutyái. Egy nyári napon, paradicsomöntözés közben a 73 éves bácsit valósággal letámadták a szomszéd kutyái, éppen csak megúszta. A kutyás szomszédot most elítélte a bíróság, igaz felfüggesztettet kapott, így a haragos szomszédok gyakran fognak még találkozni.

A Budapest Környéki Törvényszék 2020. január 21-én folytatólagos, nyilvános tárgyaláson ítéletet hirdetett annak a férfinak a büntetőügyében, akit gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétsége és más bűncselekmény miatt vádoltak.

A vádlott ürömi kertes házában tartotta a saját és fia kutyáját. A szomszéddal közös kerítés nem volt megfelelően megerősítve, ezért az állatok rendszeresen átjutottak a szomszéd telekre, gyakran az utcára is kiszöktek.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A szomszédot már korábban is megtámadták a kutyák, akkor sérülései nem keletkeztek. Mivel az ebek rendszeresen átszöktek a szomszédba, a kutyák által megharapott idős férfi egy szöges botot készített, hogy szükség esetén azzal zavarja vissza őket.

2018 júniusában a 73 éves férfi maga javította meg a vádlott kerítését, ám miután az újra lyukas lett, a tulajdonost kérte a kerítés helyreállítására. A vádlott közölte, hogy másnap, vagy harmadnap befoltozza a lyukat, ugyanakkor közölte az idős szomszéddal, hogy addig ne menjen ki a kertbe és ne szurkálja a kutyákat.

A vádlott a telkén lévő kennelbe elzárhatta volna az ebeket a hiba elhárításáig, mégis szabadon hagyta azokat. Másnap, 2018. július 22-én a bácsi annak ellenére, hogy észlelte a kutyák az ő kertjében tartózkodnak, kiment, hogy megöntözze paradicsomait.

Ekkor a kutyák megtámadták, földre döntötték és a fejétől a lábszáráig több helyen megmarták. A hátsó udvarban magatehetetlenül fekvő férfit a 70 éves felesége húzta ki a kapun, miközben az egyik kutya a vádliján őt is megharapta.

Az asszony értesítette a mentőket és a férjét kórházba szállították. Az idős férfi a sérülések következtében közvetlen életveszélyes állapotba került, életét a gyors orvosi segítség mentette meg.

N. Gy. vádlottat a bíróság bűnösnek mondta ki 2 rendbeli gondatlanságból elkövetett testi sértés vétségében, ezért őt – halmazati büntetésül – 1 év fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette.

Kiemelt kép: illusztráció