Brutális gyilkosság történt Bácsalmáson. Korábbi párját és fiát is megszúrta az apa, aki ezt követően öngyilkos lett. A nő is meghalt, a gyermekért mentőhelikopter érkezett. Úgy tudjuk, az asszonynak 5 gyermeke volt, az életveszélyes állapotban lévő fiú 11 éves.
Végzett magával
A rendőrség tájékoztatása szerint 13 óra 50 perc körül egy férfi késsel támadt volt élettársára és közös gyermekükre az egyik csendes utcában. Az anya a helyszínen életét vesztette, fiúgyermekét mentőhelikopterrel szállították kórházba. Az elkövető a támadást követően önmagával is végzett.
Nyomoz a rendőrség
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntette miatt indított büntetőeljárást. A rendőrség közleménye szerint a nyomozás jelenleg is folyamatban van, a hatóságok adatgyűjtéssel próbálják feltárni a tragédia körülményeit.
Hirdetés
Helyszíni felvétel

Forrás: Facebook
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Az utcán várta őket
A jelenlegi információk szerint a férfi egy bokros, eldugott területen várta az anyát és gyermekét, majd amikor meglátta őket, rejtekéből előlépve azonnal támadt. Miután már közel voltak, előjött rejtekéből és azonnal megszúrta a nőt és fiát a férfi, aki ezt követően végzett önmagával.
Van segítség!
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció