Brutális tragédia rázta meg a Tatabánya külvárosában található a 6-os telep lakóit. Itt élt a 66 éves Erzsike is, aki súlyos beteg volt. Az asszonyt a fia és annak párja ápolta, naponta etették, pelenkázták. Az asszony azonban nemrég elhunyt. Menye egy piszkavassal ütötte agyon. 

Nem bírta tovább ápolni anyósát

Április 1-jén rendőrök jelentek meg a háznál, és kiderült, hogy Erzsike nem betegség miatt halt meg, hanem meggyilkolták, ráadásul a saját menye, aki egészen addig ápolta. Az egyik szomszéd azt mondta, nem érti, hogy ha nem bírták tovább a 20 kilósra lefogyott asszony ápolását, miért nem vitették el egy kórház elfekvőosztályára. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Megszólalt a szomszéd

„Senki nem érdemel ilyen halált, még ha maga a halál ténye a beteg asszonynak maga volt a megváltás. Megértem Tímeát, hogy belefáradt az anyósa napi ápolásába, tisztán tartásába, de ennek akkor sem szabadott volna így megtörténnie. A szomszédom, Zoli is láthatta ezt, de ő meg dolgozott, rendesen, alig volt itthon, nem tudta, mi mehet a négy fal között, milyen óriási feszültségek halmozódtak ott fel. Sajnálok mindenkit, Erzsike nénit is, Zolit is, de Tímeát is. Úgy hallottuk, beleőrült abba, amit tett, s nem is csodálom”.

Hirdetés

 

 

 

 

 

Piszkavassal verte agyon

Egy másik utcabeli szerint gyakoriak voltak a viták a házban. Erzsike sokat veszekedett menyével, amikor fia nem volt otthon. „Nekem is volt ilyen idős, beteg rokonom, tudom, milyen az, amikor valaki a baját, a fájdalmát, dühét azok ellen fordítja, akik éppen ezt az állapotot akarják megkönnyíteni. Tímeánál elszakadhatott a cérna, ezt nem mindenki tudja elviselni idegileg. Ám az, hogy felkapott egy piszkavasat és szétverte egy fekvő beteg fejét, megbocsáthatatlan, arra nincs magyarázat. Itt a telepen volt már vita, szurkálták meg egymást férfiak féltékenységből, mentek egymásnak emberek félreértések miatt, de ilyen még sohasem történt, s remélem, nem is fog” – mondta a Blikknek egy másik szomszédban lakó nő. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Megszólalt az unoka

Zoltán, az áldozat fia, most még többet dolgozik, a temetésre és a költözésre gyűjt. Nem akar abban a házban maradni, ahol édesanyja meghalt. A gyanúsított lánya is még ott él. Azt mondja, a történtek óta beszélt az édesanyjával is már.

Az anyja nem gyilkos 

„Beszéltem anyával, ha nem is tudom elfogadni, de megértem a tettét, kiborult. Megígértem neki, várok rá, látogatni fogom, szakmát szerzek, munkát szerzek, hogy mire kiszabadul, újra együtt lehessünk. Reméljük, a tárgyalásig hazaengedik, vagyis szabadlábon védekezhet, mert bármit is tett, ő nem egy elvetemült gyilkos. Elátkozott hely a 6-os, nem kellett volna idejönnünk!” – mondta az áldozat unokája. 

66 éves volt az áldozat 

A Komárom-Esztergom Vármegyei Ügyészség szerint március 31-én egy családtag értesítette a rendőrséget arról, hogy a 66 éves tatabányai nő erőszakos halált halt. A helyszínre érkező mentők azonban már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Két napig bántalmazta 

„Egy 42 éves nő a gyanúsított, aki március 31-én, délután egy tatabányai házban több alkalommal megütötte az ágyban fekvő, demens és mozgásában erősen korlátozott 66 éves nőt fejét egy piszkavassal. A sértettet másnap is újra bántalmazta, aki belehalt a sérüléseibe” – közölte a szóvivő.

Letartóztatták a nőt

A hatóság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt indított eljárást. A Tatabányai Járásbíróság egy hónapra elrendelte a nő letartóztatását, pszichés állapota miatt elmeorvosi vizsgálatot is kértek. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció