Az 50 éves Szabó Ferencet a múlt szombat óta nem találják. A kisbéri férfit előző nap egy epilepsziás roham miatt a mentők a tatabányai kórházba vitték, ahonnan a kivizsgálások után másnap betegszállító fuvarozta volna haza. Ám egy másik városban, Oroszlányban tették ki a kocsiból, azóta elérhetetlen, nem tudnak róla semmit.

Kórházba került

Ferenc évek óta súlyos betegséggel küzd. Felesége édesanyja, aki a közelben él, ő felügyeli, mivel felesége betegápolóként Budapesten él, Ő tartja el a családot. November 17-én is, a szomszédok hívtak mentők Ferenchez, Gyöngyi nem tudta meglátogatni, de örült, hogy férjét, másnap már haza is küldték a kórházból.  A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem aludt otthon

„Ám innen nyoma veszett. Először még nem aggódtam, sokat sétál, nem volt feltűnő, hogy nincs otthon, ám amikor megtudtam, hogy nem is aludt Kisbéren, vasárnap sem látták, már idegeskedni kezdtem. Elkezdtem nyomozni, megpróbáltam kideríteni, mi történhetett” – mondta a felesége.

.Nem hagyhatták volna magára

„Megtudtam, a kórház kiadta, vissza nem vitték, a betegszállítókra bízták, tőlük tűnt el. Azt hittem, elájulok, amikor kiderült, hogy nem vitték haza. Akármit is tett, beteg ember, nem hagyhatták volna magára, és mivel epilepsziás, így kísérő nélkül nem is szállíthatták volna, úgy nem maradt volna magára” – mondta Gyöngyi.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Rendőrt kellett volna hívni?

„Elfogadom, hogy tehetett olyat, ami miatt nem vitték tovább, de akkor orvost, egészségügyi személyzettel bíró mentőt, rendőrt kellett volna hívni hozzá”.

Egy bolt előtt kéregetett

Családja négy napja semmit nem tud a beteg férfiról. Felesége szerint látták Orosházán, ahogyan egy bolt előtt kéreget. De ők hiába keresték, sehol nem találták. „Nagyon remélem, épségben előkerül, én egyszer már özvegy maradtam, nem akarom ezt újra átélni”.

A rendőrség is keresi

A család bejelentést tett az eltűnésről. A kisbéri rendőrök azonnal megkezdték az eltűnt felkutatását, ám eddig a család szerint nem hozott eredményt a keresés. A feleség barátnője, N. Henrietta a közösségi oldalakra is feltette Ferenc fényképét azzal, hogy az oroszlányiaktól kér segítséget, mert állítólag ott látták legutóbb.

Jelentést tesznek

„Az őrzés nélküli betegszállítások végrehajtása nem az Országos Mentőszolgálat feladata. A betegszállító szolgáltató a feladat végrehajtásáról, az ahhoz kapcsolódó rendkívüli eseményről jelentést tesz az OMSZ-nek” – válaszolta a Blikk megkeresésére az Országos Mentőszolgálat.

Az autóban akart cigizni

A konkrét esettel kapcsolatban azt írták, hogy Ferenc, szállítás közben, a betegszállító kocsiban akart rágyújtani. A személyzet ezt nem engedélyezte, felajánlotta, hogy ha a férfi kiszáll a kocsiból, hogy cigarettára gyújtson, megvárják és visszaszállhat. A betegszállítók jelentése szerint, Ferenc kiszállt az autóból és önként távozott.

Szabályszerűen jártak el?

Csák Zoltán, a betegszállítást végző Keleti Sanitas Kft. ügyvezetője  elmondta, szabályszerűen jártak el, amikor Kisbér helyett körülbelül harminc kilométerrel előbb, Oroszlány belterületén tették ki az autójukból a beteget.

Dühönghetett Ferenc

„A betegszállító autóink a mentőszolgálat napi jellegű felkérése alapján csoportos szállítást hajtanak végre, vagyis egy autónkban akár nyolcan is ülhetnek. Az említett esetben a beteg a hátsó sorban dühöngeni kezdett, majd a jármű belsejében rágyújtott” – mondta az ügyvezető.

Nem tehettek semmit

Csák Zoltán elmondása szerint a sofőr figyelmeztette a beteget, mire Ferenc állítólag azt mondta, hogy ő inkább kiszáll. A betegszállítók vezetője szerint ezellen ők semmit nem tehetnek, erőszakot nem alkalmazhatnak, mindenki ott száll ki a kocsiból, ahol akar.

Nem érzik magukat felelősnek

„Dühöngő beteg esetében mindig mentőt kérünk, ők veszik át a szállítást, itt azonban azt a jelzést kaptuk, hogy Oroszlány belterületén a fegyelmezetlen férfit kitehetjük, majd a többiekkel menjünk tovább. A férfi térben és időben tájékozott volt, tudta, hogy nem az otthonánál hagyta el a kocsit. Nem érezzük magunkat felelősnek az ügyben, reméljük, nincs baja, s visszatérhet a szeretteihez.  A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Tavaly is eltűnt a férfi

Ferencnek nem ez az első eltűnése. Tavaly télen is eltűnt, akkor egy egészségügyi intézményből veszett nyoma, s ha a rendőrség nyomkövető kutyája nem talál rá időben, megfagyott, kihűlt volna éjszaka, azaz nem élte volna túl. „Nem bűnbakot keresek, nem szenzációt akarok, csak azt szeretném, ha épségben előkerülne a férjem” – mondta a felesége.

Kiemelt kép: az eltűnt férfi