Kis híján megtörtént a tragédia, összetörték a magyar labdarúgó-válogatott nemrég visszavonult csapatkapitánya, Szalai Ádám luxusautóját Óbudán. A sportember és családja néhány másodperccel a baleset előtt szállt ki a gépkocsiból. Hamar kiderült, hogy az ütközést a TV2 Kőgazdag fiatalok című műsorában is feltűnt üzletember okozta.

Pozitív értéket mutatott

A Budapesti Rendőr-főkapitányság megerősítette a történteket. „2023. október 28-án 17 óra 50 perc körül Budapest 3. kerület, Szőlővész utcában egy autó nekiütközött egy parkoló gépkocsinak. Az autó 51 éves sofőrjével szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, őt a mentők könnyű sérüléssel kórházba vitték” – áll a közleményükben. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

„Rossz belegondolni”

„Rossz belegondolni, hogy húsz másodpercen múlhatott az életünk. Vilmos testvéremet látogattuk meg a családommal, érkezés után a hátsó ülésről kivettem a kislányomat és elindultunk a ház felé, pár pillanattal később valaki nagy sebességgel belecsapódott az autónkba” – emlékezett vissza az esetre Szalai Ádám.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Hatalmas erejű csattanás

„Akkora volt az ütközés ereje, hogy a kocsim megrepesztett egy betonkerítést. A nagy ijedtség után visszaléptünk és láttuk, hogy a sofőr beszorult az autójába. Ittas volt, mi segítettük ki őt, és megvártuk a rendőrséget is” – tette hozzá a labdarúgó válogatott korábbi csapatkapitánya a Blikknek.

Televíziós szereplő okozta a bajt

A lap szerint a baleset okozója az az 51 éves vállalkozó, aki a TV2 Kőgazdag fiatalok című műsorában szerepelt. A férfi zöld Teslájával ment neki nagy erővel Szalai Ádám több tízmilliót érő Mercedesének.

„Megpróbált gyorsan elhajtani”

„Attila néhány utcával feljebb lakik, valószínűleg hazafelé ment, amikor nekiütközött az autónak, amelyben jelentős kár keletkezett. Azt mesélték, megpróbált gyorsan elhajtani, de többen hallották a csattanást és a helyszínen marasztalták őt” – mesélte egy szemtanú.

Könnyeivel küzdött a párja

„Voltak rendőrök, mentők, még tűzoltók is. Megfújatták vele a szondát, amely kimutatta, hogy fogyasztott alkoholt, így el is szállították. Eközben ért a helyszínre Attila párja, aki a könnyeivel küszködve próbálta kezelni a helyzetet” – fűzte hozzá az egyik közelben lakó.

Elveszítheti a jogosítványát

Az biztos, hogy TV2 műsorában szereplő Takács Katica párja a jogosítványát hosszabb időre vagy akár végleg elveszítheti, de egy több százezres bírságra is számíthat. Szerencséje volt, hogy személyi sérülést nem okozott.

Tartozás és végrehajtás

A férfiről korábban azt írták, hogy tízmilliókkal tartozik embereknek, ráadásul végrehajtás van ellene érvényben és nyomozás is folyik az ügyei kapcsán. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Szalai Ádám – Fotó: archív