Ma egy 10 millió forintos csok-támogatás igénylését követően az is előfordulhat, hogy közel 40 millió forintot kell visszafizetnie a jogosultnak, mert a csokhoz kapcsolódó büntetőkamat a jegybanki alapkamat ötszöröse, a jegybanki alapkamat mértéke pedig az utóbbi hetekben drasztikusan megnőtt.

Brutális kamatok

A Parlament ülésén is szó volt arról, hogy 9,75%-ra emelkedett az alapkamat, ami brutálisan megemelheti a csok kamatát is. A momentumos Sebők Éva szerint a csok büntetőkamata annyira magas, hogy a családok többségének esélye sincs a visszafizetésre. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Egy és kétgyerekesek vannak veszélyben

A CSOK-ot 225 ezer család igényelte eddig, 716 milliárd összegben. Azoknál járt le idén a gyermekvállalási határidő, akik 2016-ban egy gyereket vagy egy további vállaltak, a koronavírus-járvány miatt ugyanis a 2020-as határidőt meghosszabbították.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

50 család nem tud fizetni

A kormányhivataloknál jelenleg országosan 50 körüli eljárás folyik, ami visszafizetéssel végződhet – erről beszélt válaszában a fideszes Vitályos Eszter. Hozzátette: a családügyi szakterület foglalkozik a kérdéssel, és azon vannak, hogy méltányos megoldás szülessen.

Módosítás kell

Ahogy a Budapestkörnyéke.hu hírportálon írtunk róla, egyes szakértők szerint azonnal módosítani kellene a CSOK-támogatások jogszabályát, ellenkező esetben a 9,75 század százalékra emelt alapkamat ötszörösét büntető-kamatként nyakukba kapó családok tönkremehetnek.

Ötszörös kamat

Ha nem érkezik meg időben a megígért gyermek, akkor a kapott támogatást büntetőkamattal növelten kell visszafizetni. A büntetés mértéke alapesetben a jegybanki alapkamattal egyezik meg. Ugyanakkor az emelt összegű CSOK esetében, melyet három gyerek után új lakáscélra lehet kapni, az alapkamat ötszörösének megfelelő kamatot kell rendezni az állam felé.

10 év alatt 3 gyerek

Egy gyermek vállalása esetén 4 éven belül kell a babának megérkeznie. Két gyermek vállalása esetén 8 év áll rendelkezésre. Az emelt, 10 millió forint összegű CSOK esetében 10 éven belül kell a gyermekeknek megszületnie függetlenül attól, hogy egy, kettő, vagy három gyermeket vállalt a hitelfelvevő. Ha részben teljesül a gyermekvállalás, akkor csak a meg nem született babára jutó támogatási összeget kell, büntetőkamattal növelten visszafizetni.

Bizonytalanság

A Családi Otthonteremtési Kedvezmény indulásakor az akkori alapkamattal számolva, jóval alacsonyabbnak számított a büntetés, mint amennyit a mostani kamatkörnyezetben kell fizetni, ezért többen úgy is felvették, hogy nem voltak biztosak a harmadik gyermek érkezésében.

Példa

A Bankmonitor.hu megnézte, mi történne, ha új építésű lakást vásárolnál, melyhez 3 vállalt gyermek után vennéd igénybe a 10 milliós CSOK támogatást, de a 10 éves időszak alatt csak két gyerek születne meg.

Óriási büntetés

Ebben az esetben a két gyerek után járó 2,6 millió forintot jogosan vetted igénybe, a maradék 7,4 millió forintot – mely a harmadik baba után járna – vissza kellene fizetned büntetőkamattal növelten. Ez azt jelenti, hogy a 10 év leteltét követően egyösszegben kellene az állam felé rendezned jelenlegi kamatok mellett közel 40 millió forintot.

Át kell gondolni

Az alapkamat emelkedésével a lehetséges büntetés összege is drasztikusan megnőtt. A Bankmonitor szakértői azt javasolják, hogy alaposan gondoljuk át, mekkora támogatást vennénk igénybe, mennyi gyermeket vállalnánk. A feltételek nem teljesülése ugyanis utólag óriási terhet jelenthet. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Újépítésű családi házak