A járványügyi vészhelyzet miatt az CSOK igénylésekor a bankok elfogadták elektronikus úton is a lakcímkártyát, most azonban minden hitelfelvevőnek személyesen kell bemutatnia a lakcímkártyákat a bankfiókokban.

Személyesen kell bemenni

Egyre többen kapnak sms értesítést a bankjuktól, hogy fáradjanak be a bankfiókba és személyesen mutassák meg a lakcímkártyájukat. Ezen többen meglepődtek, hiszen egy éve, a járvány idején még szkennelve is elfogadták a bankok a lakcímkártyákat. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

15 milliós állami támogatás

Tavaly 40 ezer család vette igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt, ez alapján sok családot érinthet a dolog. A csok maximális összege 10 millió forint, ami három gyerek után jár, ehhez 15 millió forint államilag támogatott lakáshitel is felvehető.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Igazolni kell

A Kulturális és Innovációs Minisztérium szerint a jogszabályok alapján a CSOK utolsó részfolyósítását követő 90 napon belül igazolni kell, hogy a támogatást felvevő családok (szülők és gyerekek) lakóhelye az az ingatlan, aminek az építésére vagy megvásárlására a támogatást igényelték.

Fel kell keresni a bankot

A járványügyi veszélyhelyzet miatt kitolták ennek határidejét, mégpedig a veszélyhelyzet megszűnése utáni 30. napig, ami július 1-jére esett, mivel a járványügyi veszélyhelyzet június elejével szűnt meg. „Így aki az elmúlt időszakban csokot igényelt, és túl van az utolsó részfolyósításon is, annak érdemes mielőbb felkeresnie bankját a lakcím igazolása érdekében” – írta a tárca a Telex megkeresésére.

A figyelmetlenek kaptak értesítést

Vagyis azok kaphattak most levelet vagy sms-t a bankjuktól, akik a támogatás folyósítása óta (illetve az igénylésnél történt adategyeztetésen felül) még nem mutatták be a lakcímkártyájukat. Ezt erősítette meg az UniCredit és az OTP is.

Zökkenőmentes

Az UniCredit szerint ezt a feltételt, azaz a lakcímkártya bemutatását, a csokra vonatkozó jogszabályok életbelépése óta tartalmazzák a hitelszerződések. Erről a személyes banki tanácsadáson és a terméktájékoztatóból is értesülhetnek az ügyfelek, illetve a Pénzügyminisztérium tájékoztatója is kitér erre. A bank szerint ügyfeleik többsége „zökkenőmentesen, rendben” teljesíti ezt a feltételt.

400 ügyfél

Az elmúlt időszakban 400 ügyfelület értesítették arról, hogy elmulasztották bemutatni lakcímkártyájukat. A jogszabályok alapján 10 munkanapon belül kellett pótolniuk ezt.

Felszólítás nélkül

„Fiókjainkba és panaszkezelésünkre eddig nem kaptunk jelzést vagy panaszt az igazolás határidejére vonatkozóan. Torlódás sem fordult elő annak ellenére sem, hogy a veszélyhelyzet lejárta miatt nagyon sok ügyfelünk felszólítás nélkül is felkereste fiókjainkat, hogy igazolja, életvitelszerűen élnek a támogatott hitelből vásárolt ingatlanban” – közölte a bank.

Kormányrendelet írja elő

Az OTP arra is kitért, hogy a jogszabályok szerint nem kötelező értesíteniük az ügyfeleket a mulasztásról, mégis ezt minden esetben megteszik. Az OTP válaszából az is kiderült, hogy: nem a bank, hanem a vonatkozó kormányrendelet írja elő, hogy az ügyfeleknek személyesen kell bemutatniuk a lakcímkártyájukat. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció