Először a közösségi oldalán olvasott a Deák téri kettős gyilkosságról Nagy Szonja, de csak este szembesült azzal, hogy az ő fia, Cs. Krisztián a gyilkos. A nő arról is beszélt, hogy miért került intézetbe a fia.

Több alkalommal is előállították már a rendőrök drogozásért a fiamat, mindig én mentem érte és hoztam haza – mondta a Blikknek a nő. Megfogadta, hogy nem szív több füves cigit, de a jelek szerint nem tartotta a szavát, mert bedrogozva késelte meg a két szerencsétlen fiatalembert. A drog tette állattá a fiamat!

A fia még május elején egy vita során összepakolt és bement a gyámhatóságra, hogy intézetbe szeretne kerülni. Mivel a fia önállósodni akart Budapesten, azt hitte, ennek ez a módja. Még a karantén ideje alatt is Pesten mászkált, csak este ment vissza aludni. A tragédia éjjelén sem lehetett volna kint a városban – véli az anya.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Adják át a bocsánatkérésemet a két fiú hozzátartozóinak Krisztián nevében is. Mélyen sajnálom, hogy így alakult, bárcsak meg nem történté lehetne tenni a tragédiát!

A BudaPestkörnyéke.hu is írt arról, hogy Cs. Krisztián a múlt hét péntek hajnalban késelte halálra a Deák téren Gergőt és Lacit, két társa pedig rugdosta a haldokló fiúkat. A tragédia óta a gyilkos Facebook-oldalán lévő fotók szereplői egytől egyig halálos fenyegetéseket kapnak.

Engem is fenyegetnek, pedig egy másfél éves közös kép van Krisztián oldalán. Semmi közünk a gyilkossághoz, de éjjel-nappal támadnak minket, volt, akit kirúgtak. Egy haverunkat kidobta a barátnője. Pokollá vált az életünk, csak azért, mert ismerjük Krisztiánt – mondta Cs. Krisztián gyerekkori barátja, Zoltán, aki jogvédő egyesülethez fordult a támadások miatt, és kitart a barátja mellett, állítva, nem egyértelmű, mi történt aznap este.

Szerintem Krisz magát védte, és nem kizárt, hogy a bíróságon is ezt mondja majd! Gergő, az idősebb áldozat ismerőse szerint lehetetlen, hogy az áldozatok provokálták volna a verekedést, ezt a kamerák felvételei alapján el lehet majd dönteni.

Csütörtökön 19 órára megemlékezést szerveznek a vérontás helyszínére. A ViolaFidelity újpesti szurkolói csoport kér mindenkit, hogy a gyertyagyújtásra maszkban és sálban érkezzen.

Kiemelt kép: Elfogás – Forrás: police.hu