December 24-én ne nyissanak ki a boltok – ezt kéri a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete. A Spar és a Auchan már bejelentette, hogy ők kinyitnak, de délben már be is zárnak.

Aggódnak a kereskedők

Hétköznap kibírható a boltok számára az idősek vásárlási idősávja, a hétvége viszont már más lapra tartozik a karácsonyi időszakban – mondta Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke a hvg.hu-nak .

Nincsenek jó helyzetben a bértárgyalásokon

A szakszervezet elnöke arról is beszélt, hogy ha egy boltban hiányzik a délelőtti két óra, illetve korán kell zárniuk, az már megmutatkozik a kasszában is, és ez lényeges kérdés a szakszervezet szempontjából, mivel így nem a legjobb feltételekkel ülhetnek le tárgyalni a bérekről a munkaadók képviseletével.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A kisboltoknak gondot okoz a nyitvatartási idő

A szakszervezet elnöke aggályosnak tartja a szűk nyitvatartási időt járványügyi szempontból is, hiszen így egyszerre többen akarnak vásárolni, ami főként a kis boltokban okozhat gondot, ahol nehezen tartható a távolság.

Rizikós a december 24-e nyitvatartás

A december 24-e idén emiatt különösképp rizikós lehet, ugyanis ekkor az üzletek amúgy is korábban zárnak, ráadásul az idősek vásárlási idősávja miatt még két óra kiesik.

24-én ne nyissanak ki a boltok

 A szakszervezet így a nagy tumultustól tartva felvette a kapcsolatot több áruházlánccal is, és arra kérték őket, ne nyissanak ki.

12-ig lesznek nyitva a Spar és az Auchan áruházak

Az Auchan és a Spar már bejelentette, 14 óra helyett már 12 órakor bezárnak majd, a barkácsáruházak pedig nem fognak kinyitni 24-én.

Nem enyhítenek a szigorításokon

Orbán Viktor hétfőn jelentette be, hogy nem enyhítenek a járványügyi szigorításokon, vagyis az ünnepek alatt is érvényben lesz a kijárási tilalom és a 19 órás boltzár.

Vásárlási sáv

A kereskedők már korábban jelezték, hogy érdemes lenne átgondolni az idősek számára kijelölt vásárlási sávot, mert a nyugdíjasok azt nem használják ki. A 65 év alattiak pedig zsúfolt boltokban kénytelenek vásárolni.

Kiemelt kép: illusztráció