Fellebbezünk a szolidaritási hozzájárulás ügyében hozott elsőfokú bírósági döntés ellen – írta Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere szerda délelőtt Facebook-oldalán. Varga Mihály pénzügyminiszter úgy fogalmazott közleményében: Karácsony „az adófizetés alól próbált kibújni”.

Visszautasították a keresetet

A Fővárosi Önkormányzat több mint egy hónapja indított pert a Magyar Államkincstár ellen a tizenkétszeresére emelt, a fővárosi közszolgáltatások nyújtását veszélybe sodró szolidaritási hozzájárulás miatt. A Fővárosi Törvényszék elsőfokon, nem jogerősen a keresetet annak tartalmi vizsgálata nélkül visszautasította, arra való hivatkozással, hogy nincs hatásköre vizsgálni az Államkincstár eljárásának törvényességét – tájékoztatta a főpolgármester Facebook-posztjában a közvéleményt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

„Dermesztő jogértelmezés ez”

„Dermesztő jogértelmezés ez, hiszen a közigazgatási cselekvések jogszerűségének vizsgálata még az Alaptörvény szerint is a bíróságok hatáskörébe tartozik. Ha úgy lehetne egy állami szervnek pénzt beszedni és bankszámlát inkasszálni, hogy nincs efölött bírósági kontroll, az még Putyin Oroszországánál is mélyebbre taszítaná a közállapotokat” – fogalmazott Karácsony Gergely.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Bizonyítanák a jogsértést

A főpolgármester hangsúlyozta: érdemi bírósági eljárásban tudnák bizonyítani, hogy miért jogsértő a szolidaritási hozzájárulás mértéke és beszedése. Az elsőfokú bírósági döntés éppen annak a felelősségét hárította el, hogy ebben állást kelljen foglalnia. Csak remélni tudom, hogy nem politikai nyomásra született a döntés – jegyezte meg.

Fellebbeznek

„Nemcsak azért fellebbezünk a Fővárosi Ítélőtáblához a nem jogerős elsőfokú döntés ellen, mert ezzel tudjuk megvédeni a budapesti közszolgáltatásokat. Hanem azért is, mert mi még emlékszünk a Bibó István Szakkollégium névadójának tanítására: „érdemi bírósági kontroll nélkül a közigazgatás úri huncutság” – fogalmazott Karácsony Gergely.

Varga Mihály szerint nem akarnak adót fizetni

Varga Mihály szerda reggel a hozzájárulás ügyében közölte, hogy a Fővárosi Törvényszék visszautasította a főpolgármester keresetét, amelyben „az adófizetés alól próbált kibújni”. A pénzügyminiszter MTI-nek küldött közleményében leszögezte: az ország leggazdagabb településeként sok más önkormányzathoz hasonlóan Budapestnek is szolidaritási hozzájárulást kell fizetnie a szegényebb településeknek, összesen 57,8 milliárd forintot.

Nem rózsás a helyzet

A Budapestkörnyéke.hu írt róla a napokban, hogy fővárosi önkormányzat számláján jelenleg „mínusz 1,1 milliárd forint van”, és ez azt jelenti, hogy Budapest folyószámlahitelből működik. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes úgy fogalmazott: a főváros költségvetési helyzete „egyáltalán nem rózsás és nem oldódott meg”. Az első féléves adatokból látszik, hogy a „túlélőprogram” működik, de ez nem jelenti azt, hogy kilábaltak volna abból a pénzügyi nehézségből, amelyet nem a fővárosi önkormányzat okozott – tette hozzá. 

Meglepetés

A főpolgármester-helyettes közölte, az a „meglepetés” érte őket július 4-én, hogy a Magyar Államkincstár 3,9 milliárd forint összegben inkasszót gyakorolt a főváros számlája felett. Ez az a szolidaritási hozzájárulás, amely miatt közigazgatási pert indítottak és azonnali jogvédelmet is kértek – emlékeztetett. Kiss Ambrus közölte, az azonnali jogvédelmet elsőfokon a bíróság elutasította, de a kérelmet kiegészítették, és újból benyújtották. Júliusban ismét nem fizetnek majd, és remélik, hogy a bíróság igazat ad majd nekik – fűzte hozzá.

Az állam hitelfelvételre kényszeríti a fővárost

A főpolgármester-helyettes azt mondta, az állam hitelfelvételre kényszeríti a fővárost, hiszen a negatív egyenlegű folyószámla a valóságban hitelfelvételt jelent. Innentől kezdve folyamatosan nőni fog a hitel összege, mert a főváros legközelebbi érdemi, az iparűzési adóból származó bevétele szeptemberben esedékes – közölte Kiss Ambrus.

Az első fél év mérlege

Az első fél év mérlegét ismertetve elmondta: az éves tervezett bevétel 45 százaléka beérkezett. Az iparűzési adó éves tervezett bevételének 51 százaléka, az ingatlanértékesítési terveknek 1,8 százaléka folyt be. A kormányzati rezsitámogatás és a Lánchíd-felújítás kormányzati támogatásának „0,0 százaléka” érkezett meg. A tervezett kiadások 42 százaléka teljesült a túlélőprogramnak köszönhetően – közölte Kiss Ambrus. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció