A miniszterelnök a pénteki rendkívüli Kormányinfón több kérdést kapott a napokban kirobbant Völner-ügyről. A korrupcióval vádolt nemrég lemondott államtitkárról Orbán Viktor azt mondta, pár hete beszélt vele utoljára a Parlamentben. Diákkorában pedig Völner Pál nagyon bátor ember volt.

Orbán Viktort Völner Pálról kérdezték

Reagált a Völner-ügyre Orbán Viktor a pénteki rendkívüli Kormányinfón. A Telex kérdésére azt mondta, hogy utoljára néhány héttel ezelőtt beszélt a Parlamentben Völner Pállal. A miniszterelnök azt is elmondta, hogy kollégiumi társak voltak a lemondott igazságügyi államtitkárral.A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Diákkorában is bátrabb volt

Orbán Viktor ezután felidézett egy esetet, amikor az egyetemen az egyik tanár Leonyid Brezsnyev 1982-es halálakor egyperces felállással akart adózni a szovjet vezető emlékének, négyen azonban ülve maradtak: közöttük volt Orbán Viktor és Völner Pál. Aztán kis idő múlva kényszeredetten Orbán mégis felállt, de Völner továbbra sem, inkább kiment a teremből. „Diákkoromban is bátrabb volt, mint én” – mondta a miniszterelnök.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nagyon sajnálja a helyzetet

„Nagyon sajnálom ezt a helyzetet, ami most kialakult. Magam sem tudom, hogy mi a helyzet.  A bírói ítéletig nem is vagyok hajlandó, még magamban sem eldönteni ezt a kérdést” – mondta Orbán Viktor.

Nem felelős Varga Judit

Az RTL kérdésére a miniszterelnök azt mondta, hogy ő is csak az ügyészségi közleményből értesült az ügyről és az ő szemében nem merült fel Varga Judit felelőssége.

Korrupciós kapcsolat

A múlt héten részleteket közölt a Legfőbb Ügyészség az Országgyűlés Mentelmi bizottságával arról, hogy miért kezdeményezi a vesztegetés elfogadásával gyanúsított Völner Pál igazságügyi államtitkár mentelmi jogánek felfüggesztését. A vádhatóág azt írta, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke a letartóztatásban lévő Schadl György korrupciós kapcsolatot alakított ki a fideszes politikussal. 

Havi korrupciós apanázs

Az ügyészség szerint a kar elnöke jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt, alkalmanként 2-5 millió forintot, összesen 83 millió forintot adott a miniszterhelyettesnek azért, hogy Völner a végrehajtásról szóló törvényben meghatározott jogait a kar elnöke érdekeinek megfelelően gyakorolja, vagyis azt csinálja, amit kérnek tőle.

Annak az érdekét képviselte, aki fizetett neki

Völner Pál hivatali ismeretségeit, pozícióját és abból fakadó befolyását felhasználva, hivatalos személyeknél eljárva közreműködött olyan ügyek intézésében, amelyek nem tartoztak hivatali hatáskörébe 

Havi fizetést adtak Völnernek

A Legfőbb Ügyészség szerint a végrehajtó kar elnöke Völner Pál folyamatos rendelkezésre állása érdekében, lényegében fizetést adott Völnernek. Budapesten és környékén Monor, Szigetszentmiklós és a Budai Központi Kerületi Bíróság mellett működő végrehajtóktól kapott pénzt Völner Pál.

Belenyúlt a pályázatokba is

Az ügyészségi tájékoztatás alapján Völner vállalta azt is, hogy a hivatali pozícióját arra fogja felhasználni, hogy adott esetben kiírás előtt álló vagy folyamatban lévő pályázatokat vagy más hatósági eljárásokat szintén Schadl kéréseinek megfelelően számára kedvezően befolyásolja.

Éttermekben és az utcán kapta a pénzt

Az ügyészségi dokumentum szerint a kar elnöke és Völner találkozókat bonyolítottak egymással, jellemzően éttermekben, valamint többször találkoztak az utcán a politikus gépjárműve mellett. Ezeken a találkozókon adta végrehajtói kamara elnöke Völner Pálnak a végrehajtói osztalékokból befolyt jogtalan előnyt. A pénzátadásokra jellemzően konspirált módon került sor.

A miniszter lemondását követelik

Az ellenzék az ügy kirobbanás óta Varga Judit igazságügyi miniszter lemondását követeli. Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke a múlt héten azt mondta a Parlamentben, hogy a miniszternek tudnia kellett helyettesének korrupciós ügyeiről, ezért bűnös, ha pedig nem tudott róla, akkor alkalmatlan és ezért kell távoznia.A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.