Közel kétezren tüntettek az MTVA Kunigunda útján található bázisa előtt, követelve, hogy kapjanak műsoridőt. Az úgynevezett „közmédia” élén egyébként egy hírhamisító áll.

Sokan gyűltek össze a szakadó eső ellenére

Kezdésre több száz ember tüntető jelent meg Budapesten az eső áztatta Flórián téren, hogy az Egységes Diákfront felhívására az MTVA Kunigunda utcai székháza elé. Az ellen tiltakoznak hogy a diákok hiába kérték, nem hívták meg őket, hogy beszélhessenek az oktatás problémáiról. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fáklyákkal vonultak

A tüntetők egy része az aluljáróban húzódott meg, a másik a sötétben, a Faluház – Magyarország legnagyobb lakóháza – előtti füves területen álldogált, a tömegben fáklyákat osztogattak. Az esemény Facebook-oldalán ezerötszázan jelezték, hogy elmennek tüntetni, több mint 5800-an pedig azt, hogy érdekli őket a demonstráció.

HOPPÁ! A forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu! Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Hvg, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

A Népszava helyszíni videója

Egyre többen lettek

Este 6 óra után 5 perccel aztán „Nincs tanárt nincs jövő!” rigmussal elindult a menet a Kunigunda útja felé. A felvonulás miatt a rendőrség Vörösvári utat. A tömeg körülbelül ezerfősre duzzadt, amikor a menet a Kunigunda útjára ért, nem sokkal 7 óra az MTVA székháza előtt pedig már kétezren állhattak a színpad előtt.

Azonnali megoldás kell

Az Egységes Diákfront egyik felszólalója követelte, hogy engedjék hallatni a hangjukat az állami médiában, mivel szerinte országoss problémáról van szó, ami azonnali megoldást igényel. Emlékeztetett, hogy az Orbán-kormány szereti hangoztatni, hogy valójában minden magyart képvisel, ehhez azonban nem jár mindenkinek egyenlő színvonalú oktatás.

Engedj be!

Egy másik felszólaló „dollárbaloldalról”, „szemüket festő fiúkról és káromkodó lányokról” szóló kormánypárti álhírek felolvasásával, alternatív híradóval szolgált a jelenlévőknek, akik Pintér Sándor nevének említésekor rágyújtottak a „Mondjon le, mondjon le!” rigmusra, amit később a „Hazug média!” és „Orbán, takarodj”, majd az MTVA vezetőinek szóló, „Engedj be, engedj be!” felkiáltások követtek.

Performansz a színpadon

Most megmutatjuk, mit gondolunk a közmédiáról! – mondta az egyik felszólaló, kalapáccsal ütni kezdett egy televíziókészüléket a színpadon. Ebbe beszálltak mások is, míg végül teljesen szét nem verték. „A kormány nem vesz tudomást a valóságról: Orbán Viktor azt állította, nem szavazta meg a szankciócsomagot, miközben megszavazta mind a nyolcat, Varga Mihály azt állította, nem vétózott, miután vétózott, majd az Orbán-kormány megszüntette a benzinársapkát, miután már nem volt benzin Magyarországon” – fogalmaztak.

A megmozduláson egy perces néma szájbefogással tiltakoztak, amiért szerintük az úgynevezett „közmédia” hazugságokat közöl – olvasható a Népszava beszámolójában. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Még egy videó, amelyet ugyancsak a lap készített

(Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd.)