Már egy hete átállt az ország a digitális oktatásra. Ennyi idő alatt kezdenek kiderülni az előnyök és a hátrányok. Sokan szidják az állami Kréta rendszert a lassusága miatt, ahol azonban más felületeken tanulnak a diákok, többen jól érzik magukat az új helyzetben. A 2. kerületi kissrác, Noé például megszerette az eddig utált matekot.

A közösségi oldalakon sok szülő arról panaszkodik, hogy együtt kell tanulni a gyerekekkel, mellettük kell ülni ahhoz, hogy haladjanak a tananyaggal. A budapesti 6. osztályos Noé arról számolt be, hogy a leckéket a Google Classroom weboldalon keresztül kapják meg, a matematika óra pedig videóhívással történik.

„Ez kimondottan szórakoztató, a tanár megosztja a képernyőjét és paintban jegyzetel, magyaráz. Ugyanúgy közösen tudunk megoldani feladatokat, mint a suliban. A matekot szeretem most a legjobban, mert ilyenkor láthatom az osztálytársaimat. Ha valaki nem ért valamit, privátban lehet a tanároknak emailt vagy üzenetet küldeni, amire azonnal válaszolnak is. A tanulást mindenki komolyan veszi, én még a testnevelés órákra adott tornagyakorlatokat is becsületesen megcsinálom” – mondta nekünk az hatodikos kisfiú.

Az órákat a megszokott órarend szerint tartják. A tanárok náluk gyorsan alkalmazkodtak a kialakult helyzethez, igyekeznek kreatívan megoldani a feladatot.

”Irodalomból például a Toldit tanuljuk, a tanárnőnk elküld egy Youtube linket, amin valaki felolvassa azt az éneket, amit veszünk éppen. Elküld hozzá egy szövegértelmező kérdőívet is, amit kitöltve visszaküldünk. Emailben azt is megkapjuk, melyik feladatra mennyi időnk van. Én nagyon élvezem” – mesélte Noé.

A 2. kerületi kisrác, Noé tanulási eszközei otthon – Fotó: BPK

Vannak nehézségek a rendszerrel

A közösségi oldalakon több szülő és diák arra panaszkodott, hogy gondot okozott belépni az állami digitális tanterembe. A másik nehézség pedig az, hogy a tanárok többnyire feladatokat küldenek a tanulóknak, a tananyag elmagyarázása, kivéve a videós órákat, a szülőkre marad.

Azok a családok vannak igazán bajban, akiknek nem állnak rendelkezésükre a tanuláshoz szükséges eszközök. A digitális oktatáshoz az interneten kívül alapeszköz a laptop, tablet, okos telefon vagy számítógép. Akik nem rendelkeznek ezekkel a feltételekkel, nekik postai úton juttatják el a tanárok a leckét. 

A pedagógusok magyarázata nélkül minden korosztálynak nehezebb megérteni és elsajátítani a tananyagot, viszont rengeteg segítséget találhatunk ehhez a különböző internetes oldalakon. Akinek pedig nincs internete, a legegyszerűbb, ha a tankönyv szerint halad tovább a tananyaggal, és a munkafüzet feladatait megoldja.

Sok cég segíti a diákokat, tanárokat szülőket

Ahogy azt az elsők között megírtuk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon a Telekom és a Telenor 10 Gigabájtnyi ingyenes mobilinternetet nyújt az előfizetőiknek.

Rajtuk kívül is számos cég ajánlotta fel segítségét a tantermen kívüli digitális oktatásra átálláshoz; tanároknak, szülőknek nyújtanak szakértői, technikai támogatást, távoktatást lehetővé tevő platformokat, szoftvereket mutatnak be, vagy éppen a tanítást, tanulást segítő hasznos linkeket gyűjtenek csokorba.

A Microsoft Magyarország munkatársai például ingyenes webes tanfolyamokon mutatják be a digitális oktatás lehetőségeit pedagógusoknak. Közleményükben azt írták, a digitális oktatás könnyen begyakorolható és nagyon sok tanárnál és diáknál már most is megvannak az ehhez szükséges eszközök és szoftverek.

Az Office csomagban elérhető Teams és a One Note oktatási változatai kifejezetten az iskolák igényeire szabott funkciókkal rendelkeznek. A Microsoft minden diáknak és tanárnak díjmentesen biztosítja a szükséges szoftvereket, amennyiben a közoktatásban vagy a felsőoktatásban tanulnak. További információ a digitális oktatással kapcsolatban elérhető a Microsoft magyar nyelvű News Center oldalán.

A Codecool Programozóiskola a digitális oktatásra átálláskor felmerülő technikai nehézségek áthidalásához kínál ingyenes segítséget elsősorban tanárok és szülői csoportok számára. Az iskola diákjai és mentorai online elérhetőek, és gyakorlati segítséget nyújtanak olyan kérdésekben, mint például programok telepítése, testre szabása; tanulási célú csoportok létrehozása; naptárak kezelése; kommunikációs csatornák kialakítása; prezentációk és videók rögzítése, feltöltése, megosztása. Konzultációra az iskola online felületén lehet időpontot foglalni.

A Telenor a HiperSuli csapatának szaktudásával próbál kapaszkodót adni szülőknek és pedagógusoknak a digitális oktatáshoz, miután oktatóik jó ideje alkalmaznak digitális eszközöket a normál tanmenetben is. Külön javaslatcsomagot állítottak össze praktikus tanácsokkal a tanároknak/intézményeknek, illetve a szülőknek. Emellett csokorba gyűjtöttek távoktatásra ajánlott alkalmazásokat, és olyan applikációkat, weboldalakat ajánlanak, amelyekkel színesíthetők a tanórák, vagy amelyek segítik a diákok okoseszközzel történő tanulását. A linkgyűjtemény más-más területét segíti az oktatásnak, a nyelvtanulástól a matematikán át egészen a programozásig.

A Vodafone Magyarország Alapítvány a koronavírus-járvány miatt elrendelt iskolalátogatási tilalom ideje alatt ingyenessé tette a pedagógusok számára az E-skola elnevezésű e-learning alapú, a pedagógusok digitális kompetenciájának fejlesztésére irányuló kurzusát. A továbbképzés elsősorban a digitális átállásban nyújt segítséget, számos digitális felületet bemutat, használatukat videókkal segíti, valamint a tanórákba való beépíthetőségre is ötleteket ad.

Kiemelt kép: Digitális oktatás – Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt