A Gundel éttermet díjnyertes katonai szakácsokra cserélte Orbán Viktor hivatala a Karmelita kolostorban. A új csapat egyik tagja pár éve a hazai Bocuse D’or catering kategóriájának egyik győztese volt.

Katonák főznek Orbán Viktornak

Januártól a Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár főz a budai várban található Karmelita kolostorban. Erre azután kerülhetett sor, miután a nagy múltú vendéglő szerződését közös megegyezéssel megszüntette a Gundel és a Miniszterelnökség. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

A Gundel mondta fel a szerződést

Gulyás Gergely a legutóbbi Kormányinfón azt mondta, a Gundel Kft. kezdeményezte a szerződés felbontását.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Szakácsolimpiás séf

Az egység szakácsai világverőknek számítanak, nemzetközi díjak sorát zsebelték be. Ők adják a katonaválogatott gerincét, amely a tavalyi stuttgarti szakácsolimpiáról egy ezüst- és egy bronzéremmel tért haza.

A magyaros ételeket szereti

Orbán Viktor köztudottan a magyaros ízekre esküszik. Erről már többször beszélt a miniszterelnök,  aki otthonosan mozog a konyhában is. Kolbászt tölt, bárányt süt és felesége szerint csatateret hagy maga után egy-egy konyhában eltöltött óra után.

Orbán Viktor egy vidéki csárdában – Forrás: Facebook/Orbán Viktor

Közétkeztetés kategóriában is dobogósak

A magyar szakácsválogatott a közétkeztetés kategóriájában is dobogóra került, ahol 120 főre kellett ínycsiklandó ételt készíteniük és tálalniuk. Vagyis az egyenruhás séfek akár nagyüzemben is képesek a legkényesebb igényeknek eleget tenni, ami egy menzánál kulcsfontosságú.

Sztárszakács a csapatban

A Karmelita új szakácscsapatának legnagyobb sztárja Balázs Gergő, aki pár éve megnyerte a hazai Bocuse D’or catering kategóriáját és ő képviselhette hazánkat a lyoni döntőben.

A TEK előkóstolja az ételeket

Orbán Viktornak, mint az állami vezetők többségének, előkóstolója is van, bár leginkább csak hivatalos programok helyszínein vannak jelen. Ilyen esetekben a Terrorelhárítási Központ csapatának élelmiszer-biztonsági szakemberei az ételek beszerzését és elkészítését is ellenőrzik.

Nem válaszoltak a sajtó kérdéseire

A miniszterelnök új séfjei kapcsán a Blikk megkereste a Szurmay Sándor Dandárt, ahogy a miniszterelnök sajtófőnökét is, kérdéseikre azonban nem kaptunk válaszokat. Annyit azért kiderítettek, hogy a Miniszterelnökségen elégedettek a katonás menüvel.

Két évig főzött a Gundel

2019 januárjában a Gundel étterem nyerte a Várba költözött Miniszterelnökség menzájának és cateringjének pályázatát. Az akkor közzétett étlap árlistájának alapján a Karmelita kolostorban gyakorlatilag a főváros legolcsóbb, diszkont menzáját üzemeltette a Várban a Gundel. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Gundek árlista

  • Füstölt csülkös bableves: 300 forint
  • Roston sült csirkemell pikáns brokkolival, sajt alatt sütve: 900 forint
  • Somlói galuska: 260 forint
  • Pirított jércés Cézár saláta és rántott pulykamell sült krumplival menüben együtt 850 forint

Ínycsiklandó ételek

A új csapat által üzemeltetett konyha árlistáját egyelőre még nem hozták nyilvánosságra. Az egység szakácsai által készített ételek:

Kiemelt kép: Orbán Viktor a Gundel étterem által üzemetetett konyha menüjét fogyasztja a Karmelita kolostorban – Forrás: Miniszterelnökség