Egyes polgármesterek milliós jutalmakat, mások díszpolgári címet szavaztatnak meg maguknak. A jogszabályok nem tiltják, hogy hivatalban lévő polgármester kapja a címet. A közösségi médiában is posztolt hír mégis megosztja a helyieket: van, aki gratulált az elismeréshez, mások gyalázatosnak tartják.

Gratuláltak

Díszpolgári címmel tüntette ki a diósdi képviselő-testület a település hivatalban lévő polgármesterét, Spéth Gézát. „A képviselő-testület nevében gratulálunk és köszönjük az elmúlt 33 évet, amit városunk szolgálatában tett” – írták a város Facebook-oldalán.

Nem tiltja a jogszabály

Ebben a kivételes helyzetben nem a polgármester, hanem az általa kinevezett alpolgármester írta alá és adta át az oklevelet. A jogszabály egyébként nem tiltja, hogy a képviselő-testület a polgármestert díjazza – írja a 444.hu. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A polgármester tesz javaslatot

A lap hozzátette azonban, hogy az erre a célra felállított Előkészítő Bizottság ajánlása alapján a polgármester tesz javaslatot a díszpolgári címre a képviselő-testületnek, amely minősített többséggel dönt.

Hosszú ideje regnál

Spéth Géza 1990-ben lett önkormányzati képviselő, és négy évvel később már polgármesternek választották. Egy ciklus (2014–2019) kivételével közel három évtizede ő vezeti a Pest vármegyei várost. Legutóbb a Diósdiak a Városért Egyesület színeiben indult, és 21 szavazattal kapott többet, mint a Fidesz–KDNP jelöltje.

Alpolgármestert is díjaztak már

A Telex megjegyezte azt is, hogy Diósd volt alpolgármestere, a 2021-ben elhunyt Albitz Tibor is megkapta díszpolgári címet.

Megosztó

A helyiek véleménye mindenesetre megoszlik a díjazásról. Többen tiszta szívből gratulálnak a kitüntetéshez, de sok az olyan komment is az önkormányzati poszt alatt, amelyben inkább visszásnak tartják, hogy egy regnáló vezető kap ilyen elismerést.

„Önmagát terjeszti elő”

Egyikük „szomorúan” látja, hogy „miközben a szomszédos települések virágoznak és fejlődnek, addig nálunk nincs egy rendes játszótér, borzasztó az útjaink és kis utcáink állapota, nincsenek biztonságos járdáink, közben a polgármester úr önmagát terjeszti elő díszpolgári címre” – írta.

„Kellemetlen”

Egy másik kommentelő úgy fogalmaz, hogy „kevés ennél kínosabb és kellemetlenebb dolog van a világon”. A díj átadásánál egyébként zúgott a taps. Korábban többször írtunk arról, hogy egyes polgármesterek milliós jutalmakat szavaztatnak meg maguknak. Ilyen például a gyáli vagy a fóti polgármester is. Nemsokára talán díszpolgári címet is adnak saját maguknak. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Videón az ünnepi esemény

Kiemelt kép: Facebook/Diósd város önkormányzata