Abortumokat, illetve amputált végtagokat hordhatott haza a pátyi boncmester, legalábbis ezt gondolja a gyanúsítottá vált R. Dénes lánya, Dóra. Mint ahogyan arról a BudaPestkörnyéke.hu hírportál is beszámolt egy hete egy családi ház udvarán emberi testrészeket találtak, mintegy 60 vödörnyi maradványt raktározott a tulajdonos.

Az emberi test tiltott felhasználásával gyanúsított férfit furcsának találták a szomszédai, a férfi családja pedig egészen idáig nem állt nyilvánosság elé, ám most a régóta külföldön élő lánya a Borssal osztotta meg a gondolatait.

Azért döntöttem a megszólalás mellett, mert mindenféle hazugság megjelent a hírekben, és úgy érzem, jobb lenne tisztázni a körülményeket. Édesapám nem vitt haza halottakat, valójában abortumokról és amputált végtagokról van szó. Apa korábban boncmesterként, aztán halottszállítóként dolgozott, de az ő feladata volt az is, hogy a kórházakból megsemmisítésre vigye a testrészeket, esetleg szerveket – mondta Dóra a lapnak.

– Otthon soha semmi furcsát nem tapasztaltam, de azt mindig tudtam, hogy apám egy komoly tudású ember, aki a szakmájában is nagy tekintélynek örvend. Kislánykoromban volt egy csontkinövés a térdem alatt, ő pedig tapintásra megmondta, mi a probléma. Természetesen utána a kórházban megröntgeneztek, és az orvosi diagnózis megerősítette apám megérzését. A rokonság egy része is tőle kért tanácsot egészségi kérdésekben – mesélte a 11 éve külföldön élő lány. Dóra ugyan jó kapcsolatot ápol az apjával, de az ügyről még nem beszéltek.

– Abban biztos vagyok, hogy apám nem követett el bűncselekményt, ő nem egy szörnyeteg. Úgy tudom, nincs olyan szabály, ami időhöz kötné, hogy egy végtagot az operáció után mennyi idő alatt kell a krematóriumba vinni – gondolkodott hangosan Dóra.

– Jól ismerem az apámat. Lehet, hogy néha mogorvának tűnik, de attól még nem rossz ember. Az biztos, hogy tökéletesen tisztában van vele, hogy pontosan mit is tett. A testrészekkel nem kereskedett, és az is abszurd feltételezés, hogy azokkal etette volna az állatainkat – magyarázta Dóra.

R. Dénesről olyan hírek is megjelentek, melyek szerint rosszul bánt az állataival.

– A szomszédok többször is feljelentették őt az önkormányzatnál, ám az ellenőrök mindig mindent rendben találtak. Az, hogy üstöket láttak a kertünkben, semmi rosszat nem jelent. A disznóvágás után a húst feldolgoztuk – szögezte le a lány.

R. Dénes egy ideje elköltözött Pátyról. Lánya megerősítette: a ház árverés alatt áll.

Kiemelt kép: horrorház Pátyon – Forrás: BudaPestkörnyeke.hu