Katalint álmában érhette a végzetes támadás. Gyerekei életét az menthette meg, hogy semmit sem vettek észre abból, ami a lakásban történt. A férj és egy ittas vezetésért lekapcsolt férfi is gyanús volt, egy fiatal pap pedig szóbeszéd tárgya lett. Újranyitották a különös rózsadombi bűncselekmény aktáját.

Piros pizsamában, véres ágyban

„A mama nem akar felkelni” – mondta nagymamájának a telefonban Asztalos Tiborné, Katalin egyik gyereke. A 27 éves nő holttestét a nagymama által segítségül hívott szomszéd fedezte fel. A látvány borzalmas volt: a kétgyerekes családanya vértől vörös pizsamában, szétvert fejjel feküdt az ágyban 1990. január 17-én reggel, Budapesten a rózsadombi házukban. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A fürdőszobaablakon át támadt a gyilkos

A boncolás során kiderült, hogy Katalint többször fejbe vágták, de utána még párnával is fojtogatták. A gyilkos a fürdőszobaablakon át jutott be a lakásba, ahol a mosógépen keresztül „ért földet”. A gyilkossággal kezdte, utána pedig arany és ezüst ékszerekkel, egy rádiós ébresztőórával, valamint az áldozat és a gyerekek okmányaival együtt elmenekült a bejárati ajtón keresztül.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ennek köszönhette életét a két gyerek

Minden jel arra mutatott, hogy itt bizony egyértelműen betöréses rablógyilkosság történt. A két gyereknek az volt a szerencséje, hogy semmit sem vettek észre a történtekből, hiszen ha felbukkantak volna, amikor a tettes a lakásban tevékenykedik, valószínűleg velük is végez az elkövető, hogy ne legyen szemtanú.

A férj vagy egy szerető?

A nyomozók elsősorban a megölt asszony férjére voltak kíváncsiak, akivel már nem éltek együtt. Az akkor már Tatabányán élő férfinek azonban betonbiztos alibit igazolt a barátnője. Az is felmerült, hogy talán szeretője volt a két gyerekét egyedül nevelő asszonynak, de soha senki nem látta idegen férfival. Aztán jött a vallásos vonal.

Viszony a fiatal gyóntató pappal?

A családanya rendszeresen járt templomba, de a szomszédok szerint őt is látogatta egy gyóntató pap, akivel a pletykák szerint viszonyuk is volt. A fiatal pap tette volna el láb alól Katalint? A ferences rendházban, ahová a nő járt, a szerzetes nem ismerte fel a képen az áldozatot, rendtársainak pedig nem volt hajlandó megmutatni, hiszen a gyónási titok miatt úgysem mondhattak volna semmit a nyomozóknak.

Szent és sérthetetlen titok

A gyónási titok a leginkább védett titok a világon, amely a gyónót és a gyónás szentségét egyaránt védi. A pap keze meg van kötve, hiszen a gyónási titok szent és sért­hetetlen. A zsaruk végül elvetették ezt a szálat, miután semmilyen bizonyíték nem erősítette meg, a nem hivatalos adatgyűjtésre pedig nem kaptak engedélyt a bíróságtól.

Árulkodó nyomok a sörös dobozon

Tízenöt évvel a történtek után úgy tűnt, megvan a tettes. Még 2000. április 14-én egy bicskei férfit ittas vezetés miatt rabosítottak, ezért ujjnyomatot vettek tőle. Jó kérdés, mire kellett várni, de öt évvel később tartóztatták le, mert a korábbi rabosítás során rögzített ujjnyom megegyezett a meggyilkolt nő lakásában, egy osztrák márkájú sör dobozán talált lenyomattal.

Megbukott, mégsem lehetett ő a gyilkos

A férfi azt állította, nemhogy Katalint nem ismerte, de Budapesten sincsenek ismerősei, majd vállalta a hazugságvizsgálatot is. Utóbbin viszont megbukott, de hiába, mert a DNS-e nem egyezett a gyilkos által a tetthelyen hagyott hajszálakkal, szaggal és DNS-sel.

Hogyan került a sör a lakásba?

Máig rejtély, hogyan kerülhetett az ujjnyoma az osztrák márkájú sörös dobozra, amelyet a helyszínen találtak. Katalin édesanyja még arra is emlékezett, hogy a sört Bécsből hozták a lányának, aztán az üres dobozt a gyerekeknek adták oda, hogy játszanak vele. Ilyen márkájú sört azonban Magyarországon, abban a helyi boltban is lehetett kapni, ahová Katalin is járt. Lehet, hogy ott került a bicskei férfi kezébe, majd Katalin később megvette és hazavitte?

A dobozt már kidobták

Ez is egy lehetőség, bár a kétgyermekes anya a boltosok szerint soha nem vásárolt náluk alkoholt. A szakértők meg tudták volna állapítani, hogy az a bizonyos doboz Ausztriából vagy itthonról származik, de a dobozt a gyilkosság után nem foglalták le, hanem minden bizonnyal kidobták. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Száradó ruhák a radiátoron

Újra előkerült Katalin férje is, akinek barátnője korábban biztos alibit igazolt. A volt barátnő ekkor már nem élt együtt a férfivel, valószínűleg ezért szolgált új információval a nyomozóknak. Azt mondta, volt párja a gyilkosság előtt nem, aztán viszont egyre jobban ivott. A történtek után néhány nappal pedig azokat a ruhákat szárította a radiátoron, amiket a gyilkosság napján viselt. Katalin gyilkosa 33 éve, a mai napig ismeretlen. Kérek még ilyen újranyitott aktát! Kattints ide!

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: Fortepan.hu/Kékvillogó.hu grafika