Döbbenetes dolog történt az egyik budapesti Lidl áruházban: az egyik vevőt ugyanis megverte a biztonsági őr, ezen túlmenően pedig az emberi méltóságában is megalázta. Bár az áldozat, László nem tett feljelentést, de úgy érezte története nem maradhat titokban.

Nem tesz jogi lépéseket

László azért állt el a jogi lépésektől, mert nem akart kihallgatásokra, szembesítésekre és bíróságra járni, de úgy vélte a történetét el kell mondja. Biztos benne, maga a bántalmazó is pontosan tudta, hogy hibázott, ugyanis még a helyszínen kifizette a vevőt ért kárt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Egy Lidlben történt

László a Corvin sétányon lévő Lidl áruházban vásárolt volna, egy akciós terméket keresett, amiről kiderült, elfogyott, így a férfi elindult kifelé, ezt követően azonban olyasmi történt vele, ami ép ésszel fel sem fogható.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Elé pattant az őr

„Nyugodtan léptem ki, az egyik zsebemben egy másik üzletben vásárolt termékkel, annak a blokkjával, amikor elém pattant egy ember” – mesélte a Blikknek László.

Lopással gyanúsította

„Nem hordott a férfi egyenruhát, nem volt jelvénye, azonosító kártyája, nálam 30 kilóval nehezebb, 20 centivel magasabb lehetett. Tegezve, megvető hangsúllyal közölte velem, hogy biztonsági őr, én pedig loptam, azonnal pakoljam ki a zsebeimet. Megfagyott a levegő körülöttünk, a vásárlók, pénztárosok úgy néztek rám, mintha körözött gyilkos lennék, majd elsüllyedtem a szégyentől.”

Rángatni kezdte

László persze tudta, hogy nem követett el törvénysértést, a biztonsági őr azonban továbbra is tolvajnak hitte, majd szitkozódni kezdett és meg is rángatta a vevőt.

Nekivágta a pénztárnak

„Ez már sok volt nekem, kértem, hagyja abba, vegye le rólam a kezét, de rám sem hederített. Nekivágott a legközelebbi pénztárnak, összetört a plexi, hullottak a nyakamba a műanyag darabjai, megrongálódott a holmim is. Akkorra értek oda a rendőrök, ma is állítom, ha ők nem érnek ki idejében, az elborult őr még jobban bántalmazott volna.”

Kiderült, nem lopott

A kiérkező járőrök ezután persze hamar bebizonyították, hogy az őr tévedett. A rendőrök megkérdezték tőle, hogy akar-e feljelentést tenni, de László úgy döntött, lemond erről a jogáról. Az üzletvezetőt kérte, fizessék ki a kárát, az úr hang nélkül készpénzben fizette ki ezután a vevő által mondott kárösszeget.

Bocsánatot kértek

A portál megkeresésére a Lidl kommunikációért felelős vezetője elismerte, hogy megtörtént a sajnálatos esemény, a vásárlótól bocsánatot kértek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Lidl