Camino – Krisztus, a jövőnk címmel elkészült Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának hivatalos dala sok-sok ismerős arccal.

Szimfonikus

Vizy Márton és Tóth Dávid Ágoston musical-dalát, a Caminót a pápalátogatásra Dolhai Attila, Szőcs Renáta, Szandi, Nagy Bogi, Dánielfy Gergő és Vizy Márton dolgozta fel új, szimfonikus zenei köntösben – olvasható a közleményben. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Szimbolikus zarándokút

A Camino című dal a jezsuita rend alapítója, Loyolai Szent Ignác életét bemutató musical egyik dala, amely Loyolai Szent Ignác veszélyes zarándokútját ábrázolja – írták, hozzátéve: szimbolikusan mindannyian ezt a zarándokutat járjuk egész életünkben.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Győzelem

A dal, amely a kitartásról és a sötétség felett aratott győzelemről szól, olyan történelmi pillanatban csendül fel, amikor Ferenc pápa minden jóakaratú embert a béke előmozdítására szólított fel. Ehhez a felhíváshoz csatlakoztak a magyar alkotók és sztárok.

Ekkor mutatják be

A dal bemutatója április 29-én a Papp László Budapest Sportarénában lesz, Ferenc pápa megérkezése előtt. Fellépnek: Dolhai Attila, Szandi, Nagy Bogi, Szőcs Reni, Dánielfy Gergő és dal zeneszerzője Vizy Márton, a Forráspont Band, valamint a 4 Akkord Show Kórus tagjai.

Itt lehet hallani

Ferenc pápa április 28-30. között tesz apostoli látogatást Magyarországon. A program részeként szombat délután a Papp László Budapest Sportarénában fiatalokkal találkozik.

A dal

Korábbi kampánydal

Vizy Márton korábban már írt kampánydalt a Fidesznek. Az „Örvendj Magyarország!” című dalt a Millenárison rögzítették egy tavaszi éjszakán. Titok övezte a szervezést és a felvételt mert a kampányhajrában meglepetést akartak okozni.

Noxnak is írt már dalokat

A harcra buzdító koncepciót a Fidesz azóta elhunyt kampánygurujának, Wermer Andrásnak tulajdonítják. A szerző Vizy Márton, később a Nox együttesnek írt dalokat, majd a Madách Színházban játszott az „Én, József Attila” című musicalnek volt az egyik szerzője.

2002-es kampánydal

Pápalátogatás

A háromnapos út alkalmából hivatalos honlap is készült, amely a ferenc2023.hu oldalon érhető el. A honlapon többek között megtalálható a szentatya részletes programja, a látogatás fontos helyszínei, és az adott helyszínekhez kapcsolódó programok rövid leírása. A Letöltések menüpont alatt az apostoli útra való felkészüléshez megfogalmazott imádság érhető el. A weboldal magyar és angol nyelvű, tartalma a látogatás közeledtével folyamatosan frissül. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: részlet a klipből