Amint arról beszámoltunk, Magyar Péter egy dokumentumot hozott nyilvánosságra vasárnap, amelyről azt állítja, hogy a Digitális Polgári Körök első, Budapest Sportarénában tartott találkozójának költségeit tartalmazza. A Tisza Párt elnöke azt írja, a fizetési lista a Karmelitából jutott el hozzá. A dokumentum szerint több, Fideszhez köthető előadó csillagászati honoráriumért vett részt a rendezvényen. Radics Gigi reagált Magyar Péter posztjára.
Első DPK találkozó
A DPK első országos találkozóját 2025. szeptember 20-án rendezték a Papp László Budapest Sportarénában. A szervezést hivatalosan a 2025. júliusában bejegyzett Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. végezte. Partos Bence, a cég tulajdonosa és a rendezvényt finanszírozó Digitális Demokráciafejlesztési Alapítvány alapítója szerint a költségeket magánadományokból fedezték. A rendezvényen beszédet mondott Orbán Viktor, több ismert zenész is fellépett. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol!
Repkednek a milliók
A dokumentum szerint Nagy Feró, Pataky Attila, Demjén Ferenc, Oláh Gergő egyenként másfélmillió forintot, míg Radics Gigi 3 millió forintot kapott a fellépésért, Nagy Adri egymilliót. Mivel az összegek együtt nem teszik ki a lap alján említett 390 millió 700 ezer forintot, így valószínűleg ez csak egy részlet a költségekből.
Radics Gigi reagált
Magyar Péter posztja alá Radics Gigi azonnal kommentelte, hogy „Ott sem voltam” – és végignézve a közvetítést, kiderült, hogy a színpadon valóban nem tűnt fel az énekesnő. Viszont a Nemzeti Audiovizuális Archívum előzetese szerint Radics Gigi a fellépők – pontosabban a meghívottak között volt, ugyanis Nagy Feró sem állt színpadra, de a rendezvényen részt vett -vette észre az Index.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, HVG, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Kommentháború lett Gigi és Magyar Péter között
Magyar Péter gyorsan válaszolt is Radics kommentjére, amelyben azt írta, hogy „azt is tudjuk, hogy miért. Utána viszont szinte mindegyiken. És a tízmilliók mellé megérkezett a kitüntetés is. Nice…” Ez viszont szintén tény, hogy Radics a későbbi állami ünnepségeken (október 23-án és március 15-én), valamint a legtöbb DPK-gyűlésen előadta Curtisszel a Szabadság vándorai aktualizált változatát.
Nagy Adri is cáfol
Nagy Adri szintén gyorsan cáfolta, hogy ott lett volna a rendezvényen, közösségi oldalán azt írta „valótlanok a megjelent hírek”, nem volt ott a rendezvényen – ezt a képek is igazolják – és nem is részesült ezzel kapcsolatban semmilyen honoráriumban. Kiemelte, hogy sosem vállalt és soha nem is fog fellépést vállalni politikai rendezvényen.
További dokumentumokat ígér
„Külön érdekesség az elvileg hazaszeretetből fellépő celebek gázsija. És ez csak egy alkalom. Szeptember óta valószínűleg mindegyikük több tízmillió adófizetői pénzhez jutott” – írja Magyar Péter, aki szerint közülük sokan korábban az MSZP rendezvényein léptek fel. A politkus azt írta, a teljes szerződést a mellékletekkel együtt megküldi a sajtónak és az Állami Számvevőszéknek, amelynek álláspontja szerint a pártok finanszírozását kellene vizsgálnia.
Ki fizette a rendezvényt?
Magyar Péter korábban már utalt a DPK-gyűlés költségeire, akkor 1 milliárd forint „közpénz” elégetését említette, amit kormányzati szereplők vitattak. A Tisza Párt elnöke szerint „Orbánék csak erre az egy rendezvényre majd 400 millió forintot égettek el”. Szerinte a kormányoldal azt hazudja, hogy a rendezvényt egy augusztusban bejegyzett alapítvány finanszírozta, de véleménye szerint „mindenki tudja, hogy ezt a háborús gyűlést is mi magyar adófizetők álltuk”. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol!
Kiemelt kép: Radics Gigi – Forrás: Miniszterelnökség

