Szerdától ismét jelentősen emelkedik a piaci áras gázolaj ára. Bruttó 30 forinttal kell többet fizetni dízelért, amelynek a piaci ára 824 forint lesz. A dízel és a benzin ára közti különbség Magyarországon soha sem látott magasságba emelkedik, 130 forintra. Mi történik itt? Mindenekelőtt óriási profitot szereznek az olajvállalatok és a megnövekedett ÁFA-bevételekkel az állam is jól jár, ugyanakkor borítékolható, hogy jelentős drágulás következik ismét a boltokban. A taxisok örülhetnek, a kormány kivételezettjeiként a többi piaci szereplőhöz képest szinte semmit sem fognak érezni a dráguló gázolajból.

Fejős tehén autósok

Ha eddig azt hitték az autósok, hogy fejős tehenek voltak, akkor mostantól már nagynyomású fejőgéppel szedik ki belőlük a pénzt. Egy liter üzemanyagot 824 forintért tankolni fájdalmas lesz, nem csak azoknak, akiknek piaci árat kell fizetniük, hanem mindenkinek, hiszen a boltokba dízelüzemű teherautókkal viszik az árut, ez pedig pillanatok alatt beépül az árakba, vagyis várhatóan ismét drágulás jön a boltokban. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kivéreztetett autósok

Nagy kérdés, hogyan határozzák meg az olajcégek a piaci árat, hiszen országonként más és más a piaci ár, miközben a kőolaj világpiaci ára adott pillanatban azonos, vagyis az olajfinomítók beszerzési ára is azonos. A Facebookon többen felvetették, hogy a MOL a piaci áron tankoló autósokkal fizetteti meg a benzinársapkán elszenvedett veszteségeket, vagyis így kompenzál. Ezt vélhetően soha nem tudjuk meg, azt viszont igen, hogy a MOL és a világ olajcégei minden idők legnagyobb profitját kaszálják a kivéreztetett autósokon. Több országban – köztük nálunk is – ezért extraprofitadót vetettek ki az ilyen vállalatokra.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

29 ezer helyett 50 ezerbe kerül egy tank gázolaj

A politikusok ugyan sokat emlegetik az energiaárak elszállását, az általuk irányított állam mégsem mond le az extra adóbevételekről. A jelentős költségnövekedést a piaci áron tankoló autósoknak kell fizetniük. Egy átlagos 60 literes dízelautó esetében az ársapkás üzemanyaggal 28.800 forintba került tele tankolni a kocsit, szerdától a piaci áras dízellel ez csaknem 50 ezer forintba fog kerülni. Míg az ársapkás üzemanyaggal 7.800 forint volt az ÁFA tartalma egy teli tanknak, addig szerdától 13.300 forintot fognak azonnal az államkasszába befizetni a gázolajat tankoló autósok, hiszen az 50 ezernek sokkal több a 27 százaléka.

Megugró adóbevételek

Az állam látszólag jól jár a drága üzemanyaggal, mert az ÁFA-bevételek azonnal látványosan megugranak. Nagy kérdés, hogy a drága üzemanyagok okozta áremelkedés a boltokban mennyire csökkenti az emberek vásárlási hajlandóságát, azzal együtt pedig az ÁFA-bevételeket. Nem kizárt, hogy a dráguló árak miatt a boltokban fizetett magasabb ÁFA kompenzálja a kereslet csökkenését, így az államnak végső soron nem csökkennek az adóbevételei. Erről pár hónap múlva a KSH statisztikáiból többet tudhatunk meg.

Nem az állam a hibás

A gázolaj árának elszállását méltánytalan lenne az államra fogni, hiszen meredeken emelkedett az elmúlt hónapokban az üzemanyagok ára egész Európában is. Ebben több tényező játszott szerepet játszott, ilyen például a szezonális hatás.

Hiánytól tartanak

Ilyenkor ősszel a mezőgazdasági munkák miatt minden évben megugrik a gázolaj fogyasztása. Most több cég is raktárkészletet halmozott fel, mert tartanak a hiánytól – írja a Portfolio.

Kevés a gázolaj Európában

Fontos árfelhajtó tényező, hogy sokkal kevesebb gázolaj van a nemzetközi, különösen az európai piacon, mint korábban. Nem csak az orosz-ukrán konfliktus okoz zavart. Jelenleg karbantartás miatt a MOL százhalombattai finomítója sem termel annyit, az OMV osztrák finomítója pedig a nyár elején történt robbanás óta még mindig áll.

Földgáz helyett dízel

A fűtési szezon érkezése is nyomja fel az árakat, hiszen sok helyen gázolajjal fűtenek, a csillagos egekbe szökött gázárak miatt pedig sok vállalat a gázolajra tér át, jelentős mennyiségeket vásárolnak.

Kapitalizmus

A piac törvényei szerint, azt a terméket, amit sokan keresnek drágán lehet adni. Így van ez most a gázolajjal is. Sokan keresik, akinek nagyon kell, hajlandó lesz érte fizetni szerdától már 824 forintot is. Úgy tűnik lesz ez még feljebb is, hiszen Svájcban, Dániában és Norvégiában már csaknem 1000 forintba kerül a benzinkutakon egy liter gázolaj. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció