Lényegében egy szempillantás alatt megtörtént a baj, a kicsi életét csak a gyors segítség mentette meg. Egy kis odafigyeléssel megelőzhető lett volna a baleset.
Hamarosan a vádlottak padjára ülhet
Gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés vádjával emeltek vádat egy külföldi állampolgárságú nővel szemben – derül ki a Fővárosi Főügyészség pénteki közléséből. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kanapé közvetlenül a radiátornak tolva
Az eset még 2021 júliusában történt. Ekkor a nő együtt élt négy és másfél éves gyerekével egy fővárosi panelház első emeletén. Noha a tájékoztatás nem tér ki rá, de a kis híján tragédiával végződő eset Újpesten történt. A lakás nappali szobája úgy volt berendezve, hogy az utcára nyíló ablakok alatt volt a radiátortest, amelyhez közvetlenül hozzá volt tolva egy kanapé.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Résnyire nyitott ablak
A már járni és bútorokra felmászni is képes gyermekek korábban is többször felmentek a kanapéra, hogy kinézzenek – az akkor zárt, vagy bukóra nyitott – ablakon. A baleset napján az édesanya együtt volt gyerekeivel, amikor a nyári hőség miatt, a nappali egyik ablakát, valamint a szúnyoghálót tartó keretet is kinyitotta résnyire.
A szúnyogháló

Inni adott, a kicsi pedig elindult
A gyermekek egy másik szobában játszottak, majd a nagyobbik jelezte, hogy szomjas, ezért mindhárman a konyha felé indultak. A kisebbik gyerek azonban a konyha helyett a nappaliba ment, és amíg az édesanyja inni adott a testvérének, azalatt felmászott a kanapéra.
Csak a gyors segítség mentette meg az életét
Innen feljutott a radiátorra, majd az ablakpárkányra, ahonnan ezután a nyitott ablakon és szúnyoghálón keresztül, csaknem 4 méter magasságból, a ház melletti aszfaltozott járdára zuhant. Életveszélyes sérüléseket szenvedett, életét kizárólag az igen gondos és magas színvonalú orvosi ellátás mentette meg.
Ujjnyomok a radiátoron

Megelőzhető lett volna a baleset
A vádhatóság úgy véli, hogy a baleset elkerülhető lett volna, ha az édesanya a tőle elvárható figyelmet és körültekintést tanúsítja, így különösen, ha az ablakot bukóra nyitja, vagy az ablakra – nyitott állapotban is használható – gyerekzárat tesz.
Ilyen büntetést kérnek rá
Akár a szoba átrendezésével is kizárhatta volna annak a lehetőségét, hogy a kisgyermek felmásszon a nyitott ablakhoz, majd azon minden további akadály nélkül kiessen. A Fővárosi Főügyészség a nőt gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétségével vádolja és felfüggesztett szabadságvesztést kérnek rá. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Nyomok az ablakpárkányon

(Cikkünkben használt képeink az ügyészség honlapjáról származnak.)