A saját közösségi oldalán jelentette be a népszerű énekesnő a döntését. A menedzsere is megszólalt a döntés kapcsán.

Néhány órája videót tett közzé Tóth Andi

„Úgy gondoltam megpróbálom elmagyarázni a miérteket” – kezdte mondandóját Tóth Andi. Az énekesnőt töb mint 424 ezren követik Instagram oldalán. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A lényegre tért

Némi felvezetőt követően hamar elmondta videójának lényegét Tóth Andi. “Ezennel abbahagyom az éneklést” – mondta. Hozzátette, számára ez egy nagy fordulat.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Sok oka van a döntésének

Elmondta, számos oka van annak, hogy ezt lépi. Gyerekkorától a zene volt a mentsvára, később pedig ez lett a munkája. Kifejtette, hogy a zene egy eszköz volt számára a kommunikációra.

Közel tíz éve van a zeneiparban

Tóth Andi elmondta, számára kimondani is nehéz, hogy lassan egy évtizede van a szakmában. 15 évesen kezdte, azóta nagyon sok dolog történt vele. Sokat változott, aminek örül.

Egy tehetségkutató megnyerésével kezdődött a karrierje

Úgy hitte, hogy a tehetségkutató megnyerését követően már nem lehet gondja. Ez azonban nem így történt, sokszor “hontalan” is volt elmondása szerint. Egyáltalán nem lett könnyű az élete egycsapásra.

Nem azzal foglalkoztak, hogy énekel

Sokan inkább arra fókuszáltak, hogy elkezdett felnőni és hogy milyen az alakja, fejtette ki Tóth Andi a videóban. Mások az erdélyi származásával voltak elfoglalva, míg a lapok a párkapcsolatairól cikkeztek. Pedig elmondása szerint ez a mostani csak a harmadik párkapcsolata.

Ittasan írt egy albumot

A Lejtő című albumot ittas állapotban írta, és azt tervezte: elhagyja az országot. A járvány kitörése miatt végül azonban maradt. Meglepődött azon, hogy milyen sikeres lett az albuma, és ekkor felcsillant a remény számára, hogy megértik őt az emberek a dalain keresztül.

Fáj neki, hogy nem kíváncsiak a hangjára

Ezekben a dalokban nem nagyon kellett használnia a hangját. Nagyon fájt neki az, hogy az emberek nem érdeklődnek az iránt, amihez valódi erőfeszítés kell. Rájött a koncertjein, hogy valójában nem értik meg a dalai lényegét.

Már nem boldog a zenétől

Úgy érzi Tóth Andi, hogy a zene már csak elvesz az életéből. Most azt a döntést hozta, hogy nem lesznek koncertjei és nem ír új dalokat sem. Változást akar az életében, és kreatív igazgatóként más zenészek munkáját fogja segíteni.

A menedzsere megerősítette az énekesnő döntését

Tóth Isti, az előadó menedzsere elmondta a Blikk számára, hogy Tóth Andi valóban felhagy az énekléssel. Jó ideje nem koncertezett, és új projektbe kezd, ennek előkészületei zajlanak. A hírek szerint saját ruhamárkát fog alapítani és egy zenei kiadóügynökségnél lesz kreatív igazgató. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Tóth Andi – Forrás: Dancing with the Stars