Ahogy azt elsőként megírtuk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon vasárnap éjjel kigyulladt egy kispesti panellháznak a 10. emeletén egy lakás. A tűz az emeleten lévő szomszédos lakásokra is átterjedt. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság most nyilvánosságra hozta a drámai mentésről készült videót, ezt a cikkünk alján nézheted meg.

Három lakásban voltak lángok

A Kazinczy utcai panelben pillanatok alatt tovaterjedtek a lángok. Amikor a tűzoltók megérkeztek egy lakás már kiégett, a lángok pedig már átterjedtek másik két lakásra.

Így égett a ház

A 19. kerületi tűzről készült felvételek – Forrás: Facebook

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Hatan voltak azonnali életveszélyben

A három lakásban összesen hatan voltak közvetlen életveszélyben, egyikőjüket egy rendőr, a többieket pedig a budapesti tűzoltók mentették ki. A tűzoltás idejére összesen 69 embert kísértek ki az épületből.

Álmukból riasztották a lakókat

Az egyik kispesti Facebook oldalon azt írták, hogy volt akit álmából ugrasztottak ki az ágyból, hogy tűz van, menekülni kell.

Ég a tető, ömlik a víz a lépcsőházban

Azt is írják, hogy az egész lépcsőházban ömlött lefelé a víz, szinte minden lakás beázott az oltástól, a tetőszigetelés pedig elégett.

Még nézni is rossz volt

A szomszédos ház ablakaiban sokan figyelték az eseményeket, egy ott élő arról számolt be, hogy rossz volt nézni, ahogy a panel teljes felső szintje lángolt.

Szörnyű volt

Egy olvasónk ezt írta: “Volt panel tűzben részem, sok hétig vizesek voltak a falak és kormos volt minden. Áram se volt a lépcsőházban sokáig. Barátnőm édesanyja halt meg a kigyulladt lakásban. 10. emelet volt, alattuk még a plafon is megrepedt, az ablakok kirobbantak, szörnyű volt” – írja olvasónk a BudaPestkörnyéke.hu Facebook oldalán.

Itt a mentésről készült videó

Kiemelt kép: részlet a videóból