Már öt gyanúsítottja van a szilveszteri dunavarsányi emberölésnek, amikor egy férfit egy társaság olyan súlyosan bántalmazott, hogy az belehalt sérüléseibe. Mielőtt még magára hagyták a szerencsétlenül járt férfit, ki is rabolták. Most egy 14 éves lány is a gyanúsítottak között van, kiderült, ő adta a tippet, hogy kihez menjenek rabolni.

Egy szilveszteri partinak indult a rémes éjszaka

Egy pár és a nő 18 éves fia Szilveszter este Dunavarsányba utazott a nagyszülőkhöz ünnepelni, ahogyan ezt korábban a BudaPestkörnyeke.hu is megírta.  Itt csatlakozott hozzájuk egy másik nő és a 14 éves lány is.

23 óra körül meglátogattak egy 56 éves férfit, állítólag már azzal a szándékkal, hogy pénzt szerezzenek tőle. Koccintottak, italoztak, aztán valamin összevitatkoztak a házigazdával, és távozniuk kellett. Nem sokkal később azonban visszamentek, és a büntetett előéletű férfi betörte az ajtót, majd akkorát húzott be a házigazdának, hogy az elesett és eszméletét vesztette. A nő és fia közben átkutatták a házat, és összeszedték az értékesebb tárgyakat. Időközben magához tért a házigazda, a 19 éves fiú pedig késsel támadt rá, követelve, hogy mondja meg, hol van a pénze. B. K. többször fejbe rúgta, a 14 éves lány pedig hátba rúgta a földön fekvő férfit. A férfi viszont nagy valószínűséggel hallgathatott, mert támadói dühükben elkezdték rugdosni, különböző tárgyakkal dobálni, és az étkezőasztalt is ráborították.

Az áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Ekkor az elkövetők összeszedték a lakásban talált értékeket és élelmiszereket és elhagyták a helyszínt.

Négy nap múlva találták meg a holttestet

A dunavarsányi férfi holttestére csak négy nappal később találtak rá családtagjai. Az első orvosi vélemény alapján még nem merült fel bűncselekmény gyanúja. Majd a boncolásnál derült ki, hogy bűncselekmány történt. Erről részletesen ebben a cikkében írt részletesen a BudaPestkörnyeke. hu

Már öt gyanúsított van rács mögött

A bíróság 3 másik gyanúsított letartóztatását már január 13-án, 1 nő letartóztatását pedig január 14.-én rendelte el.  A pénteken letartóztatott 14 éves lány, J. A. O. pedig a gyilkosságban ugyancsak részt vevő N. Károlyné egyik rokonának a lánya. A 24.hu úgy tudja, a tinilány a 14. születésnapja előtt pár nappal adta a tippet a család többi tagjának arra, hogy kihez menjenek pénzt szerezni.

A fiatalkorú lány letartóztatását egy hónapra elrendelték, életkora miatt őt javítóintézetbe küldik. Társtettesként, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítják. Letartóztatása ügyében ügyvédje fellebbezett.

Kiemelt kép: az egyik gyanúsított elfogása – Forrás: police.hu