Durván elszaladtak az árak. Az Autósiskolák Vezetőinek Országos Szövetsége (AVOSZ) elnöke, Papp Endre szerint a B kategóriás jogosítvány megszerzése jelentősen drágult, de az árak emelkedése mögött számos tényező és folyamat húzódik meg.

Minimum 300 ezer

Az árak függenek az egyes régiókban alkalmazott árképzési gyakorlattól, valamint a tanulók óraszükségletétől. Az átlagos költségek nagyon széles, 300 ezer forinttól 1 millió forintig terjedő skálán mozognak. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Hosszú távú folyamat miatt emelkedtek az árak

Papp Endre, az Autósiskolák Vezetőinek Országos Szövetsége (AVOSZ) elnöke az Indexnek nyilatkozva elmondta, hogy az árak emelkedése nem csak az elmúlt másfél év gazdasági helyzetével magyarázható, hanem hosszabb távú folyamatokra vezethető vissza. – írta a portfolio.hu

Nőtt a kereslet

A gazdasági válság miatt sokan halasztották a jogosítvány megszerzését, de a gazdasági helyzet javulásával és a korábbi halasztók megjelenésével a kereslet ismét nőtt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Az üzemanyag árak változása is tényező

Egy másik fontos tényező az árak emelkedése mögött az üzemanyagárak drágulása. Ugyan a benzin és a dízel ára már jóval lejjebb került az elmúlt hónapokban, mégis sokkal többért lehet tankolni, mint az elmúlt években megszokott volt. Az üzemanyagárak költségoldali növekménye természetesen beépítésre került az árakba.

Az adók és közterhek

További árnövelő hatása van a céges autók után fizetendő adók és közterheknek (amelyek szintén emelkedtek az elmúlt években), valamint az energiaárak emelkedésének. A tanulók óraszükséglete is növekedett az elmúlt időszakban, ami további költségnövekedést eredményezett.

A gyakorlati órák díja határozza meg

Az AVOSZ elnöke szerint a jogosítványszerzés költségeit leginkább a gyakorlati órák díja határozza meg, és a végösszeg függ attól, hogy a tanulónak mennyi órát kell teljesítenie a vizsgához és sikertelen vizsga esetén mennyi további pluszórára van szüksége.

300 ezer és egymillió forint között

Ennek függvényében Papp Endre szerint 300 ezer és 1 millió forint között szóródhat a jogosítvány megszerzésének költsége.

Aki gyorsan levizsgázik, annak olcsóbb

Értelemszerűen, akinek kevesebb levezett óra után sikerül vizsgát tennie, annak az alsó, akinek viszont több gyakorlás kell, annak a felső határhoz lesz közelebb a végén a számla.

Autósiskolák között nagy a különbség

Viszont az óraszám és a vizsgasikerességi mutató nagyban változhat az autósiskolák között – Papp Endre szerint ennek nem szabadna így lennie.

Kevés az oktató is

2005-ben leállították idehaza a szakoktatóképzést, és tíz éven keresztül – egy kísérleti tanfolyamtól eltekintve – nem került ki új oktató.

A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt fotó: Illusztráció/Twitter