Koszovói rendszámú Peugeot Partner furgon közlekedett a 7. Nefelejcs utcán hétfő éjjel a Damjanich utca felé. A hírhedt Dembinszky utcai kereszteződéshez érve a férfi sofőr figyelmen kívül hagyta a kihelyezett Állj! Elsőbbségadás kötelező táblát és lassítás nélkül próbált keresztülhajtani a kereszteződésen.

Oldalába hajtott a Skoda

Ez azonban nem sikerült neki, mivel a védett Dembinszky utcán a Dózsa György út irányából éppen ekkor ért oda egy Skoda Octavia, mely a Peugeot jobb oldalába hajtott. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Egymás után törtek az autók

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Kidöntötte a korlátot

A becsapódás hatására a furgon felhajtott a bal oldali járdára, ahol kidöntött néhány zöld terelőkorlátot, az egyiket három házzal odébb, az úttesten találták meg, majd egy parkoló Suzuki hátuljába rohant, feltolva azt a járdára, illetve nekicsapva egy szintén parkoló Volkswagen Passat kombinak.

Összetört a Skoda eleje

Kiszakadt ajtó

A Peugeot még nem lassult le kellőképpen, így a szemközti oldalra sodródott, ahol egy parkoló Ford Focusnak hajtott, miközben a jobb hátsó ajtaja kiszakadt, és a Ford mögött parkoló Peugeot motorháztetejére esett.

Gyorsan megérkeztek a mentők

Használták az övet

Mindkét sofőr használta a biztonsági övét, ezért egyikük sem sérült meg a baleset során, saját erőből ki tudtak szállni járművükből, a járdán pedig a késői időpont miatt senki sem tartózkodott.

Csúnyán összetört a koszovói furgon

Elterelték a trolikat

A fővárosi hivatásos tűzoltók is vonultak a balesethez, szerencsére csak áramtalanítaniuk kellett a két roncsot. A karambol miatt a 74-es és 78-as trolibuszok egy órán keresztül terelve közlekedtek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fotók: BudaPestkörnyéke.hu/G.K.