Egy kisbaba is érintett volt a balesetben, ám szerencsére neki semmi baja nem lett, csupán megfigyelésre kórházba szállították. Az egyik vezető a roncsba szorult, ő gerincsérüléseket szenvedett.

Itt történt a karambol

Szombat délelőtt a megváltozott útviszonyok miatt számos súlyos baleset történt az ország útjain, a 10-es főúton 9 óra környékén például egy Volkswagen Polo és egy Dacia Logan ütközött frontálisan. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Vélhetően elaludt

A Polot vezető nő Piliscsaba irányából haladt Pilisjászfalu felé, majd nem megerősített információk szerint elaludt a volánnál, emiatt átsodródott a menetirány szerinti bal oldalra, majd ott a szemből, Pilisjászfalu felől érkező Dacia Logan bal elejébe rohant.

Csecsemő az autóban

A Dacia a nagy erejű becsapódás hatására az árokba csapódott, a Polo pedig keresztben állt meg az úttesten. A Volkswagenben csak a sofőr ült, a Daciaban pedig négy felnőtt és egy csecsemő, ő szabályosan, gyerekülésben.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Stabilizálták állapotát

A Dacia vezetője beszorult a roncsba, gerincsérülést szenvedett, őt a helyszínre riasztott esztergomi hivatásos és piliscsabai önkéntes tűzoltók emelték ki, miután a mentőszolgálat szakemberei stabilizálták az állapotát.

A csecsemő egy karcolással megúszta

A helyszínre összesen öt mentőautó és egy gyermekmentő vonult, mivel a Loganban utazó másik három felnőtt, valamint a balesetet okozó nő is súlyosan megsérült, mindannyiukat kórházba szállították. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a kisbabának semmi baja nem lett, őt csak megfigyelésre szállították kórházba.

Sokáig helyszíneltek

A mentés és helyszínelés ideje alatt teljes útlezárás volt érvényben, amelyet 12:30-kor oldották fel. A forgalom elterelését a piliscsabai, a pilisjászfalui és a tinnyei polgárőrség végezte. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

(Fotók forrása: Autómentő 0-24.)